Félve léptem közelebb az ágyhoz,
Bár a szem…mintha ismerős volna-
Zavartan-tétovázva csak álltam ott
Mígnem megtörten ágyadra rogytam.
Törékeny test. Gyenge-esendő,
-Hogy nem nyílik a szám a szóra…
Pislogok bénán, tehetetlenül-
Szememet nem bírom levenni rólad.
Tegyek úgy, mintha nem látnék semmit ?
Kaparjak össze búcsú-szókat ?
Nem bírlak most még elengedni !
Szívem fáj… és csak simogatlak …
Mint kicsi gyermek – tehetetlen
Támasz nélkül el volnál veszve…
“Jól nézel ki “…sóhajtod felettem.
“Te is” – mond’nám, ha lehetne…
De kezed hideg. Szemed -múltba téved.
Csont-bőr tested már enni se képes.
Ölelnélek hosszan-maradj még velem
Hiába. Nem elég, hogy szeretlek.
Ülök csak.Tested-lelked nem melegíthetem fel
Megpuszillak…de… nem menthetlek meg.
Nem! -Mégsem tudok lemondani rólad !
Kirohanok, – a könnyek nem hazudnak.
Aztán valahogy ott bent vagyok mégis
Magam pátyolgatni hitványság volna itt..
És csak nézlek mohón, és simogatlak újra
Szeretsz Te is. Tudom… Szemed elárulja.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...