Kicsit fura, hogy az idő nem állt meg,
De a hiányod bennem lüktet,
Hogy ott állok megtépázva, bénán,
Mint kit a gyorsvonatról kilöktek.
Csak peregnek agyamban a percek
Miket veled eltöltöttem,
És már nem ölelhetlek meg.
Elvesztettelek örökre.
Most varjak kárognak felettem
És az idő szele sürget,
Hogy megtegyem, mit még nem tettem
S ne vesztegessem az időmet.
Elkezdem hát számba venni,
Kiket egykor, s ma is szeretek,
Van időm még megköszönni,
Hogy veletek lehetek.
Felugrok egy kisvonatra
S onnan leintegetek –
A pályaudvar egyre messzebb.
A végállomás közelebb.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...