Egy tavalyi versem:

A helyzet utánad…

A legrosszabb érzés a világon
A szívbemarkoló hiányod,
De azon kívül, hogy mindketten
Beletörődünk a semmibe,
Mert azt hisszük: ennek így kell lennie!

Nem mondom, hogy mellettem a helyed,
Hisz nem teheted,
Mert te is tudod: ez már nem szerelem,
Mert egyoldalú
S így ez a kapcsolat hullaszagú.

Tudom, nem ez rá a legszebb kifejezés,
De hát ilyen az, ha jön a befejezés!
El kell fogadnunk a tényt;
Egymás nélkül fejezzük be a regényt.
Vagy inkább a mesét?

Igazából mindegy,
Mert úgyse lett hepiend.
Szétesett, mi egykor összeillett,
Mit megtaláltam elveszett,
Sós lett a cukorral ízesített.

De minek is írom ezeket?
Hisz több, mint barát úgysem lehetek!
Mivel mást nem nagyon tehetek,
Ezért kínomban csak nevetek
S nyaldosom a sebeket.
2023. 04. 26. – B. R. M.

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Törékeny

A halál szele megsimított. Bekúszott a kulcslyukon. Szele apró nyomott hagyott. Lelkem egyik leghátsó Szobájában, egy apró polcon. Kinyitott egy ablakot, Melyen kihajolok, És a

Teljes bejegyzés »

Megjelent!

A napokban megkaptam a kiadótól (Novum Publishing) a „Félálom blues” című verseskötetem szerzői példányait. A hozzám közel állók a következő napokban-hetekben megkapják dedikált tiszteletpéldányaikat. A

Teljes bejegyzés »

Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »

Ott voltam

Ott voltam a zöld leveleken, zizzenő fűben, havas hegyen, hullámfodrokon, tengereken, sziklaszirtek letöredezett sötétlő repedéseiben, őzek szelíd barna szemében, hajfürtön játszadozó szélben, éjszaka hömpölygő medrében,

Teljes bejegyzés »

Nem zuhanok

Vonjatok fénybe, reményt égő hajnalok, magamban lelkemig ható tőrt forgatok. Elborít a folyam, a sodró tengerár, s nem tudhatom, hogy rám a túlparton mi vár.

Teljes bejegyzés »

Nekem te

Te vagy nekem a mező, és te vagy a rét. Tenger kékje vagy nekem, mit ölel az ég. Hegycsúcs vagy, amit kezem Soha el nem

Teljes bejegyzés »