kisKrisz -nek
valahogy mindig mással vagyok, amikor valakivel lennem lehetne.
veled is: mire az éjjelvonat gőzös-hideg reggelbe zakatolt, eltűntem a szemed elől.
kedves voltál, de számomra halva született zsoltár minden mosoly,
ölelésem embertagadó ragaszkodás, sem célja, sem szülniható ereje nincs.
olyan pici voltál, idegen, védtelen és hozzám közelálló,
hogy képtelen voltam mást, mint téged szeretni tenni,
karolva bánatom fejét szívedtől nyugtatni hagyni.
Felhőbokorka!
szememmel láttam lombod hullani,
virágpettyes szelíd arcod bánatodtól elhomályba fordítani.
már tudom, megszerettelek,
mindenféle érzelemmel, halványfájó bús lepellel, és elküldtelek.
te pedig? – elmentél.
véletlenül letöröltem melled ízét a számról, és most betűkbe rejtem emlékedet.
becsaptalak, megbántottalak, szerettelek.
ne bocsáss meg!
1977.11.19. (21 évesen)
illusztráció: Train Carriage on Foggy Night with Full Moon · Free Stock Photo (pexels.com)
zenei illusztrációk:
A szombat esti lány (youtube.com)
Mondd, hogy nem haragszol rám (youtube.com)
(Fonográf együttes)
további írásaim: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
