Téli mező

Téli mező

Hófödte mezőkön ropog a csend.
Lábnyomok sorjáznak amerre ment.
Az ember nézi az ablakon át,
kománé kocsmába hív egy komát.

A kocsma ablaka párás nagyon,
nem lehet kilátni s be sem azon.
Julis a tűzhelynél sürög-forog,
szoknyája mint a láng, amúgy lobog.

Koma és kománé esznek, isznak,
szemébe néz s lát egy a másiknak.
Koma és kománé indul haza,

fordítva sorjázik lábuk nyoma.
Szemükben látják az ígéretet,
Befejezem hát ezt az éneket.

2024. december 20.
Nagyvárad.

T. Igor Csaba
Author: T. Igor Csaba

1946-ban születtem, Marosvásárhelyen. Azonban a család nem sokkal azután Nagyváradra költözött, mivel apám ott kapott munkahelyet. De vissza-visszatértem Marosvásárhelyre, például az egyetem elvégzése céljából. Utána negyvenkét évig mint orvos tevékenykedtem. Bár az írást nagyjából negyven évig szüneteltettem, a végén annyi élmény és a betegek által elmesélt történet gyűlt össze, hogy bűn lett volna legalább az érdekesebbeket meg nem írni. Választottam (készítettem) a nevemből egy anagrammát (az ékezetek lehagyásával) és mivel a kétféle foglalkozást nem akartam összekeverni, azóta is T. Igor Csaba néven írok. Pedig azóta különböző és főleg nem tőlem függő okok miatt a nyugdíjaztatást választottam a kollégák mérsékelt örömére és a páciensek bizonyos ideig tartó bánatára. Azóta jól megszoktam az írói nevemet. És megint a szülővárosomban élek.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Tükörben

Elképzelt vágyálmod ködképét, Legbelső kétséged tépi szét. Önmagad eltűnő rejtekét Feszíti egy eltévedt álomkép. Belső vívódásod oka, Nem más, mint önmagad külső szónoka. Magányod egy

Teljes bejegyzés »

Darabokra (Egy kisfiú emlékére)

Sötét létra árnya fekszik a tornácra kúszik egy árnyék fel a padlásra. Néha megáll vissza-vissza tekint szeretne boldog kisgyermek lenni megint… Akkor volt apja,csodás édesanyja…

Teljes bejegyzés »

Múlt-Jelen-Jövő

   Múlt-Jelen-Jövő     A jelen a múltat a jövőnek büszkén adja át.   A régmúlt csodái a jelenben látják a jövőt.   A jövő

Teljes bejegyzés »