Találkozás

Nem volt szükségszerű a találkozás vele. Tudtam, hogy hol van, ki is kerülhettem volna. Eredetileg így is terveztem, de aztán mégiscsak vonzott a kíváncsiság. Éppen csak rápillantok és megyek tovább, hiszen ahogy a mondás tartja, jóból is megárt a sok.
Ebben a korban talán már nincs is rá szükség, vagy legalábbis sokkal kevesebbre. Megértem, meg akár el is tudom fogadni, de mit csináljak, ha szeretem. Örömöt okoz. A bánatot és nehézséget az élet úgy is kéretlenül osztja. Rossz hírek, itt fáj, ott fáj, a szomszédban még mindig dúl a háború, etcetera.
Mindegy. Éppen csak megnézem.
Aztán azt vettem észre, hogy túl sokáig bámulom. Remek látványt nyújt. Fiatalos, egészséges és szép. Épp olyan, amilyennek szeretem. Csontos, de nem az a robosztus, épp csak annyira, hogy tartása legyen. Ennyi kell.
Tetszik, de erős jellem vagyok, ezért ellenállok. Itt fogom hagyni, szó nélkül megyek tovább. Találkozom ezzel, azzal, új hatások érnek és akkor könnyebb lesz lemondani róla.
Ezt teszem, de mégis, szinte érzem az illatát és az ízét, amint kirántva még melegen csak úgy egymagában megeszem. Jó, majd sor kerül a köretre is, hiszen nem vagyok válogatós, de a frissen sült rántott karajnak nem tudok ellenállni. Mégis veszek négy vékony szeletet.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Tetszik, de erős jellem vagyok, ezért ellenállok.”
    „Mégis veszek négy vékony szeletet.”

    Az ellenállásból végül nem lett lemondás,
    a rizs után eljött a várva várt találkozás… 🙂

    Egészségedre! 🙂 Zoé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Nem álmodozás

Edit Szabó : Nem álmodozás Ősóceánból keletkezett, a Földünknek ez az eredete, Föld felszínén hegyek-völgyek, alakultak lassan élőlények. Éghajlatok váltakoztak, tengerek megfogyatkoztak, történelem ősisége éledt,

Teljes bejegyzés »

Az idő végtelen tengerén

Az idő végtelen tengerén, feltűnt egy vitorla: vászon, remény, s a hajótörött árboc-csonkba kapaszkodva, csak erre várt, hullámokkal viaskodva… …egykoron magányom sós ízű tengerén, hánykolódtam

Teljes bejegyzés »

A 17. tükörkép

Anyai nagyszüleim háza Adorjánházán állt, a Marcal mentén. Gyerekként persze nem gondoltam arra, hogy egyszer majd minden részlete fontossá válik. Akkor egyszerűen a nagymamáék háza

Teljes bejegyzés »

Giuseppe

Giuseppe csak ül. Ül, nézi a vizet, élvezi, ahogy bárka ringatózik a vízen. Nem durván, nem nagy kilengésekkel, csak úgy kedvesen, ahogy a várakozó halászbárkák

Teljes bejegyzés »

Mementó

Ahogy a csepp csobban, és a csend szétrobban, mert lehull a vízatom, és koppan a talapzaton, úgy jajdul fel a tudat, mikor fájón rámutat, hogy

Teljes bejegyzés »

Sárga-barna

Lucskos avarban járda se látszik, egy lány áll zavartan, látom, hogy fázik. Arany haja csillan a fényben, ideje mennem, nem szabad néznem. Zsíros iszapban, kiskutya

Teljes bejegyzés »