Jutkának
mondanám a szót.
de nincs kinek.
mint régen.
hallgatnám a szót.
de nincs kitől.
mint régen.
tenném fel a kérdést.
de nincs kinek.
mint régen.
hallgatnám a választ.
de nincs kitől.
mint régen.
hát leírom a szót,
hogy megtudjam,
miért nem,
de a szó itt marad,
mert nem küldöm el mégsem.
ugyanúgy, mint régen.
2023.07.09., 67 évesen
illusztráció: Just Like Before (ugyanúgy, mint régen)
zenei illusztráció: Just Like Before
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
Az „ugyanúgy, mint régen…” című szöveg egy csendesen visszahúzódó, rezignált belső monológ, amely az idő múlásának és az érzelmi állandóság paradoxonának finom feszültségében szólal meg. Líraisága visszafogott és sűrített: a sorok közti hallgatás legalább annyit mond, mint a kimondott szavak. A nyelvezet egyszerűnek tűnik, mégis rétegzett: a hétköznapi szókészlet mögött szemantikai többlet húzódik, amely az emlékezés és az elmúlás tapasztalatát árnyalja.
A vers stílusában a letisztultság és a töredezettség egyaránt meghatározó. A rövid, fragmentált kérdések szinte felütésként működnek, míg a rájuk adott válaszok lemondó, tárgyilagos tónusban érkeznek: mintha egy belső dialógus két távoli pólusa feszülne egymásnak. Ez a kontraszt nemcsak retorikai, hanem érzelmi dinamizmust is teremt, a kérdésekben ott a keresés nyugtalansága, a válaszokban pedig az elfogadó belenyugvás csendje. A retorikai szerkezet így nem lineáris, hanem hullámzó és visszatérő, mintha a gondolatok spirálisan, önmagukba visszahajolva formálódnának.
Különösen hangsúlyos a kolorizált tipográfia szerepe, amely vizuálisan is kiemeli ezt a kettősséget. A színbeli elkülönítés élesen rajzolja meg a kérdések és válaszok közötti határt, időről időre megakasztva az olvasás ritmusát; ezáltal nemcsak tagolja, hanem érzékileg is intenzívebbé teszi a szöveget. A tipográfia így nem puszta formai elem, hanem jelentéshordozó: a fragmentáltság és az érzelmi törések vizuális megfelelőjeként működik.
A szimbolika visszafogott, de hatásos: az idő, az ismétlődés és az emlékek halványulása olyan alapképekké válnak, amelyek egyszerre közvetítenek hangulatot és jelentést. A metaforikus képek áttetszők, finoman rezgők; nem törekednek látványosságra, inkább belső rezonanciát keltenek. Az érzelmi motívumokhoz kapcsolódó képiség így egyedi módon intim és visszafogott, miközben mélyen átélhető marad.
A hangulat melankolikus, ám nem nyomasztó, inkább egyfajta csendes elfogadás jellemzi. A hangzásvilág halk és egyenletes, a ritmus szabad, a kérdések és válaszok közötti törések révén mégis érzékelhető belső lüktetéssel bír. Az érzelmi ív finom hullámzásokban bontakozik ki; az esetleges érzéki vagy enyhén erotikus felhangok is inkább nosztalgikus árnyalatként, semmint közvetlen tapasztalatként jelennek meg.
A zárás különösen hangsúlyos: összegző erejével mintegy letisztítja a korábbi kérdésekben felhalmozott bizonytalanságot, és egy tömör, tapasztalati érvényű megállapításban sűríti össze a vers kétségeit. Ez a lezárás azonban nem végleges válasz, inkább egy felismert és elfogadott állapot rögzítése, amely nyitva hagyja az értelmezés lehetőségét.
Összességében a szöveg ereje a visszafogottság, a tipográfiai hangsúlyok és az érzelmi finomság egységében rejlik: egy lezárás felé tartó, mégis nyitott belső beszéd, amely a maga csendes intenzitásával vonja be az olvasót.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
2 Responses
Remek soraid tetszéssel olvastam. Nagyra értékelem a színezést és a képválasztásaid is.
Szeretettel: Rita
kedves Rita, köszönöm szépen. örülök, hogy írásaim mellett kiegészítésként készült szerkesztői „megoldásaim” (igazából inkább hangulataim) is beszélnek, célba érnek… Gábor