Víz tükrén hintázik a fény,
apró csillámok ringatóznak itt, meg ott.
Úgy lebegnek, mint egy álom,
amit valaki még csak félig álmodott.
Nyomuk arany foltokat ejt,
ahogy megkapaszkodnak a házak falán,
s araszonként lopakodva
kúsznak fel a balkon sarkig tárt ajtaján.
Útjuk hirtelen gondolat,
előre semmiképp meg nem tervezett:
megneszelték, hogy a tavasz
udvartartásával épp berendezkedett.
Nagyobb úr volt a tél annál,
mint aki röpke búcsú nélkül eloson.
Gyengédnek szánt méltósággal
megölelték egymást, mint rég látott rokont.
A tél engedett. Hagyta, hogy
a víz csordogáljon lágy hullámaival,
sejtve, hogy hű szolgája, a fagy
éles fogacskáival néha még belemar.
A tavasz illattára
nyújtózik kiteregetett zöld szövetén,
színes festékeket szóró
tündérek ülnek rojtos felhői peremén.
Páratlan csodát rejt a még
rügyekben megbújó szépséges sejtelem.
A várakozás maga az:
szépségbe faragott, megszentelt türelem.
Víz tükrén hintázik a fény…
A tavasz kezében annak árnyképe csak,
s talán egyszer csak elillan,
mint minden, legszebbnek álmodott pillanat.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.




3 Responses
„Páratlan csodát rejt a még
rügyekben megbújó szépséges sejtelem.
A várakozás maga az:
szépségbe faragott, megszentelt türelem.”
A várakozásnak, vágyakozásnak is megvan a maga szépsége.
Szeretettel: Rita
Köszönöm szépen Rita!
Üdvözlettel:
Angéla
Szívesen.
Szeretettel: Rita