Búsan egyedül ülök sötét szobámban,
És folyton rád gondolok.
Künn, a szabadban
a kihalt hófedte néma utcán
Egyedül csak a bánatos téli szél az,
ki dideregve kószál,
s te nem vagy mellettem, Kedvesem.
Tőlem távol, valahol mesze jársz.
Én meg egymagamban csak arra várok,
hogy minél előbb itt legyél velem már!
Kérve kérlek hát, gyere, siess, ne késlekedj!
Rohanj hozzám villámgyorsan,
ha kell, akár hét határon át!
Mert ünnepem az a nap lesz majd nekem
Ha végre itt leszel velem,
S ülünk majd ketten a csendben,
Sötét szobám mélyén
annak meghitt rejtekén,
Szótlanul, némán, szemed szemembe merülten,
Miközben menedéket kereső kezed,
reád vigyázó kezembe helyezed.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
2 Responses
„Mert ünnepem az a nap lesz majd nekem
Ha végre itt leszel velem,”
Meghitt, szép sorok. Bizony nem ünnep az ünnep, ha nincs velünk az, akit szeretünk.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita !
Köszönöm hozzászólását, mellyel versemben s versen kívül is egyetértek.
Üdvözlettel
Antal