Halászné Magyar Márta
Nagyfokú fájdalom 2.
A minap megint mindenem nagyon fájt,
ez ellen hiába is lázadt lelkem,
kínomban üvöltöttem éjféltájt,
reméltem, sikerül enyhülést lelnem.
Kezeimet kulcsoltam keresztbe,
a gyötrelem verme sötét, éktelen,
szememet ima az égre szegezte,
kértem, hogy kínom ne legyen végtelen.
Mikor a jajszó végre elnémul,
és ismét világosak az ablakok,
halvány mosoly húzódik diadémul
az arcra, és a szempár ismét ragyog.
Égbolt néha még felettem is azúr,
más nem tudja, mi miért van, csak az Úr.
2025.05.09.
Author: Halászné Magyar Márta
Bemutatkozás helyett Csak egy lélek vagyok egy testben, mindig a szépet és a jót kerestem, nehézségekkel teli utamon sokszor elestem, szeretetet adni sohasem feledtem.
Egy válasz
„Égbolt néha még felettem is azúr,
más nem tudja, mi miért van, csak az Úr”
Igazán megható és szép a vers befejezése, de a fájdalom elviselése nagyon nehéz lehetett.
Szeretettel: Rita