Rue de Navarin , a kilencedik kerületben.
Jelentéktelen kis rövid utca.
Más talán még Párizsban sem hallott róla.
Nekem kedves ifjúkori emlék,
Ezerkilencszázhetvenhatból.
Ott csókolt meg először az utcasarkon,
egy szép kékszemű lány olasz honból
egy szeles, hűvös augusztusi estén,
miközben a hátam a falnak támasztottam,
és a lányt átkaroltam,
hogy védjem az eleredő esőtől magunkat.
Édes volt csókjának íze, úgy hívták őt, Ilse.
Ugyanannak a szállónak volt a lakója
a Rue Henry Monnier tizennégyben, mint én.
Ez volt az emlékek közül a legszebb,
amit akkor,
Ezerkilencszázhetvenhat augusztusában
átéltem s magammal hoztam
kedvenc, szeretett városomból, Párizsból.
Mindez úgy tűnik, nekem,
mintha ma történt volna velem.
Azóta is őrzöm, s míg élek,
el nem felejtem.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
3 Responses
„Mindez úgy tűnik, nekem,
mintha ma történt volna velem.
Azóta is őrzöm, s míg élek,
el nem felejtem.”
Kedves Tonió!
Tetszéssel és megértéssel olvastam soraid, hiszen én is úgy vagyok vele, hogy a szép emlékeket őrzöm a szívemben, azokat nem feledem.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm a hozzászólást .Látom e témában „egy húron pendülünk”
Szeretettel
Tonió
Kedves Tonió!
Igen, ebben a témában egy húron pendülünk, a szép emléket érdemes megőrizni.
Szeretettel: Rita