Egyszer csak levelet kapok a pénzügyi csoporttól, hogy számoljam ki a bérmaradványt. Hű! Még van? Ámuldozok a dolgon. A Magyar Államkincstár számfejti a pedagógusok fizetését. Az önkormányzat küldi hozzá a fedezetet a bérekre, és különböző bankok folyószámláin van a rendelkezésre álló pénz. Nekem pedig tudnom kéne; ebben a bonyolult, rejtjeles rendszerben, aminek a mozgására nincs nagy rálátásom, és nem veszek részt a műveletek elindításában, ám mégis tudnom kéne, mennyi pénzünk van még.
Elszántan bele vágok a megoldhatatlannak tűnő műveletbe. Béreket, túlórákat számolok az iskolatitkárral, pénzügyi rovatok könyvelési számait próbálom megfejteni.
Késő este van. Nem érdekel a magánéletem, szinte már el is felejtem a családom, a fiaimat és a férjemet a távoli Németországban. A tanórák, a gyerekek sem számítanak, csak a kiadásokkal és a bevételekkel legyek most tisztában. Legalább nagyjából. Másfél napos a határidő.
Végül elkészülök, van egy számításom. Meglepő, de maradt pénz. Pecsétes, aláírt levélben adom át a végeredményt a pénzügyi csoportnak. Ők azonnal újra felszólítanak, tájékoztassam a számításaimról levélben a polgármester urat is. Újabb irományt gyártok. Minden gond ellenére szép összeg díszeleg a papíron. Éles Gézának leesik az álla, ha meglátja.
Elhiszem, hogy egy igazgatónak takarékoskodnia kell. Polgi Lajos polgármestersége idején is, amikor még csak féléves gazdálkodás állt mögöttem, már volt némi bérmaradványom. Lajos az akkori kimutatásra azt válaszolta, hogy az összegből százezer forintot különítsek el, mert azt nekem szánja jutalmul a munkámért, a többit osszam szét a kollégáim között belátásom szerint. Az önkormányzati jutalmazás így zajlott akkor a többi intézményben is. Ez volt a bevett szokás hosszú évek óta.
De most Éles Géza a polgármester, nála a labda. Várom a válaszát estére a bérmaradványról.
Ötven éves vagyok ekkor. Születésnapom van. Stílusosan munkával töltöm e kivételes napot. Már öt óra van, a kollégák elhagyták az épületet. Szöszmötölök magamban, rakosgatom a papírokat az íróasztalon. Készülök a holnap reggelre, tudjam, mihez nyúljak először. Meghitt környezetemben jól érzem magam, baj nem érhet. De várakozok.
E-mailban érkezik a válasz. Tisztelt Igazgató Asszony! A bérmaradvány teljes összegét differenciáltan ossza ki a dolgozói között. Holnapra részletes listát kérek. Döntésem értelmében Ön nem kaphat jutalmat.
A durvaság eltalál. Fojtogat a kétségbeesés, miközben sötét folyosók, homályba borult tantermek vesznek körül. Magam vagyok, sírok. Negyedórára van szükségem, hogy összeszedjem magam. Aztán felhívok néhány képviselőt, akik tehetnének értem valamit. Nehéz a kezem, mégis kényszeresen tárcsázok. A képviselők, akikkel beszélek, megértő hangnemet produkálnak. Elismerik ők is, mennyire igazságtalan Éles Géza, ilyet nem szabadna elkövetni senkivel. Azonban hiába nem értenek egyet vele, a polgármester hatásköre a döntés a bérmaradványról, teszik hozzá a mondokájukhoz. Egyedül Lajosunk – a korábbi polgármester, aki most ellenzéki képviselő -, ad nekem biztató választ. Javasolni fogja a bizottságban számomra egy havi illetmény megszavazását. Ne aggódjak, ez így nem maradhat. Aljas gazembernek nevezi Éles Gézát. Már holnap a pénzügyi bizottság elé tárja az előterjesztését. Írd le, ami történt, részletesen mindent foglalj bele, aztán helyezd ügyvédnél letétbe. Erre én legyintek. Minek? Reménykedem, ha kerülővel is, de megkapom a jutalmat. A részemet az iskoláért végzett nevelőtestületi munkából.
Másnap reggel mindent félretolva a bérmaradvány kiosztásáról szóló lista készítésébe fogok. Számolgatom, miként lehetne a pénzt igazságosan elosztani a kollégák között. Mindenki részesüljön belőle, ne támadjanak egyenlőtlenségek, meg legyen differenciálás is, amire Éles Géza utasított. Van is elképzelésem. Kategóriákat hozok létre, hányadokat számolok, ebben a megosztásban kiemelt jutalmat szánok az igazgatóhelyettesnek, mert ő majdnem annyit kínlódik az iskola irányításával és működtetésével, mint én, aztán a munka-közösségvezetőknek szintén magasabb összeget, az átlag tanároknak egyformán, a technikaiaknak kicsit kevesebbet, de ők is kapnak. Így jó lesz, ebben az elosztásban van egységesség, meg differenciálás is. Olyan ebben nincs, hogy ki dolgozott ugyanabban a munkakörben, ugyanazon megbízatásban kétszer-háromszor annyit. Hogyan is dönthetnék ebben a kérdésben, hiszen ha így tennék, akkor Éles Géza szemüvegén keresztül kéne látnom a kollégáim. Tehát nem a megfelelő módon. És miként ítélhetem meg kizárólagosan én a kollégák teljesítményét.
A számolgatások nyomán az általam teremtett rendszer beszédessé válik, megelevenül. Tetszik, főként azért, mert mindenki fog kapni. Sikerült az elképzeléseimet számokba helyezni. Csak én nem kapok egy fillért sem. Éles Géza döntése nyomán. De erről meg is feledkezem. A kihívás szinte fellelkesít. Éles Gézát meg vigye el az ördög.
Másnap délutánra készülnek el a részletes kimutatások, egy olyan táblázat, amiben benne van név szerint, ki mennyi pénzt kap. Egész napom az irodában töltöm, csak annyi időre mozdulok ki, amíg megtartom a két tanórám. Néha felkeresem a mosdót, a folyosókon áthaladva alig állok szóba valakivel. Délutánra végeznem kell az összes számítással és adminisztrációval. Amikor kész, elégedetten szemlélem a művem.
A délután folyamán beszalad hozzám az oktatási bizottságból Szakáll B. Ő is pedagógus. Tegnap felhívtam. Döngő léptekkel, magabiztosan közeledik az irodám felé. Levágja magát a dohányzóasztal mellé. Tulajdonképpen ő az utódom a képviselő-testületben, hiszen pedagógus, küzdhetne most az iskolákért meg a Bányaváron dolgozó kollégákért, az én érdekemben is ki kéne állnia.
De mivel is álltatom magam? Vetélytársak vagyunk. Ha kicsit is jól végeztem a munkám a képviselőtestületben, akkor ő most éppen azon dolgozik, hogy bebizonyítsa ennek ellenkezőjét. Ezért került a posztjára. Belátom, ha nehéz szívvel is, semmi helye itt holmi emelkedettségnek, Szakáll B lovagias kiállása elmarad. Kifejti ugyan, mennyire nem ért egyet Éles Géza döntésével, és majd megmondja neki, de az ígéretből nem lesz pénz.
Végre egyedül lehetek. Az igazgatóhelyettes sokáig szöszmötöl a szomszédos szobában. Úgy tesz, mint aki készülődik hazafelé, de tudom, hogy hallgatózik. Fülel ezerrel. Semmi indokát nem látom a polgármester úr döntésének, hiszen jól mennek az iskola dolgai. Fülembe csengenek a szavai, mert megnyugtattak reggel, mikor elmeséltem neki Éles Géza húzását. Mutattam neki a számításaimat, a rendszert, amibe érzésem szerint jól belefoglaltam a kollégák elismerését.
Jól kifundáltad, ismeri el, ebbe senki nem köthet bele, senki nem érezheti megalázónak. Hiszek neki. Szorult helyzetben vagyok, sokat jelentenek a biztató szavak.
Author: Horváth Erzsébet
Horváth Erzsébet vagyok. Felváltva élek vidéken és Budapest közelében. Magyar nyelv és irodalom tanárként dolgoztam sokáig. Írásaim közül jó néhány már az 1980-as évek közepén megjelent a Tiszatáj, Mozgó Világ, Új Tükör, Tekintet folyóiratokban. 2015 óta foglalkozom újra írással. Hat évig nem is kerestem a megjelenés újbóli lehetőségét sem, hogy e szándék ne befolyásolhasson a hogyan és mit írni kérdéskörében. Eddig nyolc regénynél tartok, dolgozom a kilencediken. Novellák, regényrészletek jelentek meg tőlem az elmúlt három évben antológiákban, online felületeken. 2022 májusában Love veletek címmel megjelent az első regényem a Holnap Magazin Kiadó gondozásában. Majd 2023 őszén A Hold távolsága szintén. Közérdeklődésre számot tartó a témája és a mondanivalója. Igazán büszke vagyok rá, hogy könyvem kiadását két település; Budakalász és Szentgotthárd város önkormányzata támogatta. Egyszerű vidéki emberekről szól, a rég elporladt kilencszázhatvanas-hetvenes években, és olyan küzdelmekről, ahol a kiszolgáltatott szereplők a viszontagságokat csendben elszenvedik. Egy lányka beszéli el a történet, aki a felnőttek sorsa miatt aggódik, miközben a boldogságról szüntelen álmodozik. Szerelmi szála is van a regénynek, és persze kalandos helyzetek, mindez egy 21. századi felnőtt szemszögéből láttatva. A rossz dolgok ellenére életörömmel bemutatva azt a régi világot. Több jól sikerült könyvbemutatót is tartottam különböző helyeken. 2024 karácsonya előtt idős embereket...