Szeptember

Ha augusztus vége felé szemed véletlenül  

a naptárra téved, láthatod,  

hogy az új hónap, szeptember, mint trónkövetelő,   

 immár türelmetlenül ott topog az ajtóban, 

 bebocsátásra várva. 

Idáig jőve, nesztelen léptekkel lopakodott, 

 alig volt észlelhető, 

de később a változás, amit hoz,  

egyre jobban lesz majd érezhető. 

A nyár heve már vette kalapját, 

 búcsút intett, s tovább állt. 

Nyomában, a nyitva felejtett ajtón 

most végre betérhet a két, eddig kint várakozó: 

 A szeptember, és karöltve vele 

 a változást hozó ősz, az új évszak. 

 

Szeptember nem üreskézzel érkezett,  

két barátját, a békét, s nyugalmat hozta magával,   

kik most ereszkednek le, és takarót borítanak 

 a nyugovóra térő álmos tájra. 

Amott, a liget fái közt ügyes takács módjára 

 szorgos pók búvik, és szövi hálóját, 

 s ha kész a mű, friss szellő fuvallata feszíti,  

s kapja szárnyára, majd búcsút vesz tőle,  

s magára hagyja, hogy lebegjen a légben, 

 szabadon, kényére kedvére. 

És a pók a háló sarkában megbújva, lesben állva, 

 csak arra vár, hogy a háló, az általa elejtett zsákmányt, 

 egy kövér legyet, neki vacsorára kínálja.  

 

Szeptember az a hónap, mikor a fák lombja 

megúnva régi egyhangú ruháját 

 színesebbre vágyik, s a régit újabbra cseréli .  

Ilyenkor a színek a sárgától a rozsdabarnáig  tobzódnak.  

Minden ami idáig egyhangúnak, s megszokottnak látszott  

az most új színt ölt magára, s eképp tarkállik 

 S  ez új időben a fák, s növények a sárgásbarna  

ezernyi árnyalatát bemutatva pompáznak. 

 

 Szeptemberben már az utak vándora is 

 gyakran fáradtan, kimerülten,  

menet közben megáll. 

 Pihenőket tart, sóhajtozik,  

kipirult arca hűs szellők 

 bársonyos érintésének emlékét keresi, 

 Ahogy távolodik, mögötte feltűnnek 

 hűséges követői, az andalgó melankólia,  

és az elmúlt nyári esték iránt érzett nosztalgia. 

Az idő közben halad,  

a nyár már messze tova suhant, 

csak léptei nyomát őrzik poros utak.   

 

Nyáron minden olyan más volt, 

vidámabb, könnyedebb és egyszerűbbnek tűnő, 

és ahogy jött az új hónap 

 még a szenvedélyek is csillapodtak, tompultak. 

Megváltoztak, mások lettek az éjszakák is, 

hosszabbak, hűvösebbek és ridegebbek.  

Még a csillagok is másképp, halványabban ragyognak 

ott fent az égen szeptemberben. 

Nyáron még a hazugság is igaznak látszott, 

 de aztán minden vélt igazságról a külső máz lemállott, 

 és alóla napvilágra került a való, a sokszor fájó, 

 és jöttek kijózanító napok nemcsak napsütéssel, 

 de sokszor esővel hideg viharos széllel, 

 és olykor szívszorító fájdalommal. 

 

Szeptemberben, nyáron lopott csókok ízét őrzöd még a szádon, 

és csak most bánod igazán azt a sok hazugságot, 

amit fülébe súgtál annak a barna hajú lánynak,  

azon a csillagfényes szép estén 

az utcai lámpák bántó fényétől távol, 

takarva egy magányos akácfa lombjától. 

Bánod már, hogy a könnyűnek ígérkező  

ártatlan kaland oly mély sebet ejtett rajtad. 

 Komollyá vált, amit kalandnak hittél,  

szerelembe estél, de ettől megijedtél.  

S akkor, annak az estnek a végén  

hagytad úgy elmenni őt,  

hogy a folytatásról neki semmit sem igértél. 

Most sem érted akkor miért hagytad, 

 hogy az a barna hajú lány, 

 szemében gyűlő könnyekkel, elváljon tőled.  

Pedig őt egyetlen szavaddal megállíthattad volna, 

 de te csak hagytad ridegen, 

 hogy elmenjen, s nézted ahogy távolodva 

alakja egyre kisebb és kisebb lesz,  

majd eltűnik végleg. 

Ezt látva szíved ugyan hevesen kalapált,  

de te csak mozdulatlanul álltál, cselekedni nem akartál 

 de valahogy nem is nagyon tudtál. 

Makacs és büszke voltál, néma maradtál.  

Attól féltél, hogy a jövőben ő majd megfoszt 

 attól a szabadságtól, amit addig annyira védtél, és imádtál. 

 S íme, most szíved bánja, hogy ebből a kalandnak 

 indult szerelemből, más nem maradt neked,  

mint az emléke, s vele immár a fájó sebek,  

melyeket most viselned kell, szeptemberben, 

 és még sokáig, de hogy pontosan meddig, 

azt ma még nem tudja senki.  

Talán még az is megeshet, 

 hogy, mindez örökké, 

életed végéig fog tartani.