Nem szép kutya, de mutatós!

Reggel van. A nagy sárga tányér már felgurult az égre. Éhes vagyok, a Gazda még alszik. A Gazda! A világ leggyönyörűbb teremtménye. El sem tudok képzelni szebbet kopasz fejénél, dülledt szeménél, hatalmas krumpli orránál, sárgán ragyogó fogánál, jókora pocakjánál. Még egy hatalmas húsos csont se veheti fel vele a versenyt. Fel kell kelteni. Azt morogja, „miért kell nekem minden reggel erre ébrednem?” Az emberek furcsák. Így jelzi, mennyire örül, hogy bökdösöm az orrommal, nyalogatom a képét és ugrálok kicsit a hasán. Pedig már nehezen mászom fel az ágyra, fájnak a csontjaim. De a gazda öröme a legfontosabb.

Végre nyílik a hűtőszekrény, megtelik a tányérom. Most már elkezdődhet a nap. A Gazda kimegy a kertbe, természetesen vele tartok. Segítek neki, szép gödröket kaparok és belehempergek. A Gazda kezébe veszi a pórázt. Muszáj nagy köröket futnom az udvaron, nem bírok magammal.

Itt jön a Bundás-képű ember. Nem kedvelem. Hamisságot érzek körülötte, de a Gazda kezet fog vele, így nem ugatom meg. Már nagyon sokáig beszélgetnek. Azt mondja neki a Gazda, „nem szép kutya, de mutatós”. Unatkozom. Szerencsére van itt egy remek faág, lehet vele játszani. Na, végre elmegy a Bundás-képű ember. Biztos, ami biztos, szemmel tartom. Látom, hogy ujjával a homlokát ütögeti. Azt hiszem ez azt jelenti, hogy teszik neki a nem szép, de mutatós kutya. Vagyis én.

Már vége is a sétának? A Gazda hazafelé indul. Valami rosszat érzek. Még a szokásosnál is lassabban megy. Becsukja a kaput, mögöttem, de miért ül le a földre? Csak néz rám. Szája reszket, nem beszél, csak hörög. Kezét a fejemre teszi, ahogy szokta. De miért ilyen lassan? Most miért fekszik le? Össze vagyok zavarodva. Kelj fel Gazda, menjünk be a házba ott semmi baj nem érhet minket. Hiába bökdösöm az orrommal nem kel fel. Miért ilyen csendes? A lélegzetét és azt a dobogást sem hallom, amit máskor mindig.

Idegen emberek jönnek be a kapun. Egyikük hosszú fehér ruhát visel és kilátszik a lába szára. Hozzá akar érni a Gazdához. Ezt nem engedhetem, pedig jó ember szaga van. Morgok. Nem érti a figyelmeztetést, felhúzom az ínyem. Nem megy el, inkább közelebb teszi a kezét. Felé kapok. Még mindig nem érti, finoman beleharapok a kezébe. Na végre. Kiment a kapun.

Újabb idegenek érkeznek. Egyforma a ruhájuk. Bedobnak egy darab húst. Nem veszem el, pedig nagyon jó az illata. Csak a Gazdától fogadok el ennivalót. Sokáig beszélgetnek, nem értem, hogy mit. Kiabálnak egymással. Amíg a kapun kívül vannak, azt csinálnak, amit akarnak. Én biztos, hogy nem megyek el a Gazda mellől.

Egyikük fekete valamit vesz ki a ruhájából. A fehér ruhásnak víz folyik a szeméből. De furcsa! Mi ez az erős hang? Az idegen belerúgott az oldalamba, anélkül hogy közel jött volna. Nagyon fáj! Félek! Gazda kelj föl! Tudod, hogy mennyire félek a dörgéstől, olyankor még az ágyra is felengedsz. Megnyalogatom a képed, miért nem mozdulsz? Kelj fel és vigasztalj meg! Nagyon fáj! Megpróbálom elkergetni az idegent, de nem bírnak el a lábaim. Miért lesz egyre sötétebb? A nagy kerek tányér máris aludni megy? A Gazdát látom a sötétben. Engem hívogat. Most már jó. Az oldalam se fáj, a lábaim is elbírnak. Futok hozzád, Gazda. Most már mindig melletted leszek…

Author: Kurucz Árpád

A nevem Kurucz Árpád. 1962-ben születtem Budapesten, azóta itt élek a párommal és négy gyerekünkkel. Most, hogy a gyerekek már felnőttek, több szabadidőm van, körülbelül három éve foglalkozom  írással. Nincsenek művészeti tanulmányaim, technikusi szintű műszaki végzettségem van. Autóbusz vezetőként dolgozom. Kiskorom óta szeretek olvasni. Kedvenc íróimtól igyekszem ellesni a fortélyaikat. (Szabó Magda, Janikovszky Éva, Moldova György, Móra Ferenc, Stephen King, Rejtő Jenő stb.) Nyilván rengeteg tanulnivalóm van még.