Pcsolinszky Kitty
Húsvét magaslatán…
Vesztett Éden!
Újra itt állok, mint három évvel ezelőtt.
S ha csak egy kicsit is hamarabb jövök a világra,
Nem lenne minden hiába….
Bár Én Addig szeretlek, míg meg nem szerezlek!
Mennyi vers szól már Rólad!
Minek fedőneve: Óda!
Milyen is a tökéletes társ?
– Véletlen…pont olyan, amit én már évek óta kémleltem…
Máig érzem, Amikor meghallom ezt a dallamot,
Mintha vitatkoznának az angyalok.
S várom az Áprilist már,
Ami hoz Örök Nyarat rám!
Majd mondja az Úr:
,,Várj még!
Várj még a legfelsőbb fokra!
S az utolsó csókra…
Várj még!
Az élet egymagában,
De veletek együtt az ajándék!”
Hát Lehet, ezt a vonzódást az angyalok akarták vagy az ördögök…
Bár ha én szeretek, akkor nem marad kő kövön!
Mivel minden, amit akartam, az te voltál!
Rád volt jellemző, hogy megtestesült mennyország!
,,Örömódát az ott lakóknak!”
Na, de mit kívántál a töltőtoll koptatónak?…
Ami az égből van, fut előlem,
Mit a pokol nemzett, étkezik belőlem!
Miért hagyod hát, hogy szenvedjek?!
S miért kegyelmezel a hűtlenen?!…
– „Isten óv a tragédiától a fájdalommal…”
De Én már nem akarok többé megfelelni!
Teremtőm, engedd Őt elfeledni…
Szólít a Rendező:
,,Következetesen kötelező várnod!”
Én meg csak reménykedem,
Mivel minden álomban örökösen melletted állok…
Behunyom szemem, suttogom, telepedj rám, Kegyelem!
Légy Te az, kit Szeretek!
Köszönöm szépen Istenem, hogy mindig küldted az ihletet,
Amik rejtett formában rímelnek…
Számomra ezek adták az életet….
Bár Nem tudom már ki vagy,
S nem tudom ki voltál!
Talán Rólad zengett a hit,
Majd hajdanán a mennyország!
Folyton Álmot rajzolok fejed fölé!
Nem ébresztem fel ilyen apróság végett az angyalok körét!
Hagynom kell, éld az életed!
S ha imádkozni fog két kezem, tükrözi majd a te két kezed…
Ekkor bevallom: ,, Minden, amit akarok, az Te maradtál!
S rád jellemző most is, hogy megtestesült mennyország…”
Author: Pcsolinszky Kitty
„ A művészeted a szívednek a fő része… Ám nem kérheted, hogy azt mindenki megértse!” Köszönöm, hogy alkotója lehetek az Irodalmi Rádiónak, és bemutathatom az én poétikus világomat: „Lehettek szkeptikusok, viszont szerintem az író, esetleg a költő az igazi grácia a színművészetben. Hát nem nagyszerű szemfényvesztés, hogy nevettetünk a komédiával, miközben lelkileg sírunk? S mikor az olvasók szemeinek patakjai apadatlanok a megírt tragédiától, a tollforgatók, olyanok, mint Én, épp szerelmeskednek? De ami valóban piedesztálra emeli a szavak kovácsát, az a következő: Eltitkoltuk az összes összetört, elmerengő darabjainkat, és le is tagadtuk őket. Csakhogy műveinkben visszatükrözzük azokat, úgy téve, a melankóliájuktól nem virrasztottunk át hajnalokat… Mi Bohém Melankolikusok! Művészek! Mi sosem virrasztottunk át értelmetlenül hajnalokat!” Az Irodalmi Rádiónál az alábbi antológiában jelent már meg írásom: Érd el a csillagokat! – Isten Orkesztrája («Rêve Musical») (vers)
Egy válasz
„Ekkor bevallom: ,, Minden, amit akarok, az Te maradtál!
S rád jellemző most is, hogy megtestesült mennyország…”
Amikor ezt meg tudjuk tenni, akkor már valóban túl vagyunk a krízisen.
Szeretettel: Rita