Én vagyok a forrás,
szeretet, türelem, elfogadás fakad belőlem,
a hegy oldalán csobogva indulok,
tisztán, áttetszőn,
még nem tudva, hová vezet az utam.
Te vagy a meder,
a bizalom partjai kísérik lépteimet,
köveid közt zúgva haladok,
és víz maradok,
bár útjaimat formálja minden kanyarod.
A kettőnk találkozása a patak,
hol minden zaj és minden csend egybeér,
s amit nem nekünk szánt a szív,
az falevélként úszik tova,
eltűnik a kanyar mögött.
De ami közös, ami bennünk gyökerezik,
az tündérrózsa-mag,
lesüllyed a mélyre, kapaszkodót talál,
s egyszer csak kibomlik a víz tükrén,
hófehéren, szelíden, virágba borulva.
Author: Gönczi Dávid
“- Dávid, hogy fér az össze, hogy nap közben szerződéseket írsz, este pedig szépirodalmat? - Úgy, hogy előbbieket az eszemmel, úgy utóbbiakat a szívemmel írom.” Dr. Gönczi Dávid vagyok, jogász, elemző, tisztviselő. Az előbbiek egy elhangzott párbeszédből származnak, ami talán a legjobban leírja a viszonyomat az alkotáshoz. Gyerekkorom óta vonz a nyelv világa, a játék a szavakkal. Általános iskolás és gimis koromban fontos volt számomra az írás, mint önkifejezési eszköz. Egyetem során és munkám kezdeti éveiben kicsit elhanyagolt területe volt ez az életemnek, az utóbbi hónapokban viszont az alkotás újra hangsúlyos szerepet játszik a mindennapjaimban. Írásaim középpontjában az emberi lélek belső folyamatai állnak. Foglalkoztat, hogyan ütközik bennünk a félelem és a szeretet, és hogy miként lehet a fájdalomból is erőt meríteni. Szeretem a szimbolikus képeket, allegóriákat, képekkel gyakran többet tudok adni, mint pusztán leíró elemzésekkel. Verseim és prózáim egyaránt a belső utazásról szólnak. Fontos számomra, hogy az olvasó ne csak elolvassa a művet, hanem belül is visszhangra találjon benne, ezáltal a belső világom hidat találhat más emberekhez, érzésekhez és tapasztalásokhoz. Köszöntök mindenkit, aki útitársamul szegődik ezen belső utazáshoz!
