November

Ködruhába öltözött a reggel, s maradni akar.
Sokáig hagyta, hogy a novembert a nap uralja,
de most már úgy érzi ő, hogy az idő elérkezett,
s nem számít, hogy nem szeretik, elfoglalja a teret.

Belélegzel vele sok szennyet, kabát alá bújik,
a szádban talán már az édes is megsavanyodik.
Megremegsz, orcád tőle vizes lesz, behúzod nyakad,
sietsz, hogy mielőbb hazaérj, és vigasztald magad.

Talán egy jó forró teával, netán vörösborral,
az emlékek garmadáját veheted elő sorra,
egy jó film is hozhat derűt, örömöt a konyhára,
de ha kedved van, akkor vissza is bújhatsz az ágyba.

Társsal, az időt hasznosan tölteni talán könnyebb,
aki egyedül él az se hullajtson fájó könnyet.
Játsszon önfeledten, mint egy gyermek, álmodjon szépet,
vagy vegyen elő megsárgult rég nem látott fényképet.

Elhagy majd a november, nem maradhat itt örökre,
hiszen az évek is elszaladtak gyorsan pörögve,
lám örök igazság, hogy minden elmúlik majd egyszer,
talán visszasírnád még ezt a novembert ezerszer.

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

3
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves Rita !

    Érzékletesen írod le ennek a csúnya hónapnak a hangulatát. Borzongok, nncs is kedvem kimenni, viszont jó ötleteket kaptam tőled.Vörösbor, filmnézés, régi fényképek.. Köszönöm, máris megyek keresek pár régi képet.A vörösborral még várok, kicsit korán van hozzá, de majd este bepótolom.
    és bizony, bizony már most tudom, hogy amit a végén írtál az nagyon igaz:”talán visszasírnádmég ezt a novembert ezerszer.”
    Szeretettel
    Tonió

  2. Kedves Tonió!

    Nem csupán megtisztelő, hogy olvastad novemberi versem sorait, hanem külön öröm számomra, hogy megértéssel és egyetértéssel tetted ezt.

    Szeretettel: Rita

Hozzászólás a(z) Tóth Lászlóné Rita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ha majd…

Tudom jól, nem tarthat minden örökké.  Egyszer majd elmúlik,véget ér,  ha mégoly szép is a meleg nyár s vele a napsütés.  Ha majd fenn az égen sötét felhők vonulnak.  Ha majd hideg, csípős szelek fújnak újra.  Ha majd a magasból szomorú őszi esők hullanak. 

Teljes bejegyzés »

A boldogság titka

A boldogság titka   Hallgatni édesanyád méhében két szív örök dobogását. Átélni a földi megszületés fényes égi ragyogását.   Meglátni egy varázslatos szempár két csodálatos

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet. rész     Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap… bandukoltam az égi fellegek

Teljes bejegyzés »

Kövek

Rég álltak így egymás mellett, ezredévek múltak, teltek, ők hallgatagon figyeltek, jól értették már a csendet.   Egyiküknek büszke szirtje merészen kéklett az égbe, másikuknak

Teljes bejegyzés »

Hajnali tavasz

Edit Szabó : Hajnali tavasz Bágyadtan kél fel a korai napsugár, áttör magasból a kéklő felhők útján, szép sárga fénye melegíti a szemem, de testemhez

Teljes bejegyzés »