Még el sem jött az este, de a kert már suttogott: levelek rezdültek a meleg szélben, távolról egy bagoly huhogott és a fűben valami megmozdult, mintha a világ készülne valamire, amit csak az éjszaka súghat meg. Egy gyönyörű nyári nap volt… Lili a színes szobájában az íróasztalánál rajzolt – egy csodálatos erdőt képzelt el, ahol a fák ágain madarak énekeltek és a levegőben pitypang ernyők szálltak.
– Panka, ha te is tudnál beszélni, elmesélnéd, milyen a madarak álomvilága? – kérdezte halkan, miközben ránézett kis tollas barátjára.
A kalitkából halk csipogás jött válaszul. A zöld-sárga papagáj picit megdöntötte a fejét, mintha tényleg elgondolkodna. A kislány nevetett egyet.
– Holnap viszont korán kelek… – tette hozzá és befejezte a rajzát.
Fogat mosott, megfésülte gyönyörű szőke hosszú haját és még egyszer csodálattal nézett Pankára, aki már a kis ülőrúdján gubbasztott.
A kellemes nyári meleg miatt Lili nyitva hagyta résnyire az ablakot, csak annyira, hogy besuhanjon a friss levegő, amíg ő mélyen elaludt, karjában egy plüsspapagájjal. Álmai arról szóltak, hogy egy szigeten van, ahol a legszínesebb papagájok élnek. Minden vágya volt egy ilyen helyre eljutni.
A kalitka csendes volt… egészen addig, amíg egy kicsit kinyílt magától, mert nem volt szorosan lezárva. A kis csacsogónak nem kellett több – felnyitotta szemeit és kíváncsian nézte, mi zajlik körülötte. A huzat újra megmozdította a kis ajtót, amely nyöszörögve nyikordult meg – A kis Hullámos apró szíve hevesebben dobbant, mintha a szabadság hívta volna… Odaugrott, szétnézett és végül kirebbent…
Körberepült a szobában, szárnyait megnyújtóztatta. Hirtelen teljes szabadságot érzett – bárhova eljuthat. Miután tett négy-öt kört a szobában, az ablakpárkányra szállt. A kinti világ szokatlan volt, csalogató. Fel is figyelt a résnyire nyitva hagyott ablakra, amit a szellő jobban kinyitott… „Ma én is repülni szeretnék – nem csak a szobában” – érezte a szívében, hogy többre vágyik.
A fák ágain ismeretlen madarak üldögéltek. Panka vágyott közéjük. Azon gondolkodott, hogy milyen csodálatos a friss levegő, a cirippelés, a csobogó patak hangja, a szél suhanása, a szitakötők tánca… Az ábrándozás annyira áthatotta, hogy elfelejtett gondolkodni… és kirepült.
Mikor átsuhant a résnyire nyílt ablakon, tollait a holdfény selymesen ezüstbe vonta, a levegő pedig meglepően hűvös volt – olyan volt, mint egy titkos ölelés, amit csak az éjszaka tud adni. A fák között suhant szabadon és sebesen, kicsit megpihent egy faágon, majd újra felröppent. Az éjszaka nem volt félelmetes – inkább titokzatos és hívogató. A bokrok között párás köd lebegett, a virágokból áradó illat keveredett a nedves föld szagával és minden bokor mögött szöcskék ugráltak – a lelkes kismadár először érezte a kert valódi, titokzatos arcát. A lámpák fénye alatt a föld halkan mocorgott, miközben egy vakond lassan kibukkant a felszínre – bundája nedvesen fénylett és nesztelenül visszatűnt a föld alá.
Odabent a hétalvó iskolás mélyen aludt, de álmában nyugtalankodott, mintha valami hiányzott volna neki. Egy hűvös fuvallat áthaladt a szobán és ő megrezzent, majd felült – szíve hevesen vert, mintha valamit elveszített volna, amit még nem is tudott, hogy elveszíthet. Álmosan és kócosan, dörzsölte a szemét és felült az ágyra, majd nagyon-nagyon lassan megszokásból a kalitkához cammogott kicsit csámpásan.
Amíg Lili álmosan ébredezett, addig a kis hullámos papagáj a legbátrabb lendülettel szállt ágról-ágra. Nem félt, hiszen otthon volt a kertben is. Máskor is kiszökött már, ezért tudta, hogy a meggyfa tökéletes hely neki. A szomszéd fán ott ücsörgött egy búval bélelt galamb, aki szünet nélkül nyafogva hurrogott. „Hurr…hurrr…hurrr”
A lelkes és álmos madárbarát pedig a kalitkánál álldogálva próbálta felmérni, hogy amit lát az valóság-e.
– Panka!
De a ketrec üres volt.
– Panka?! – kiáltotta kétségbeesetten, mert félig azt hitte, hogy ezt is álmodja, de aztán megértette… Nincs itt…
A szoba ajtaja kivágódott, Lili már a kert felé rohant, mit sem törődve azzal, hogy éjjel van.
Vitt magával kislámpát, amit mindig a bejárat mellett tartottak a kulcstartó polcán. Azonnal Nyomozónak lépett elő és a legnagyobb rutinnal és technikával kezdte keresni a kis Színes Barátját. Fogta a lámpát és a nagypapa hatalmas nagyítóját. Reményekkel telve és kicsit mérgesen kutatta Pankát.
Keresgélt a fák alatt, a bokrok közt, a hintánál, még a nyitott garázsba is benézett. De semmi… Sehol nem találta… Elbóklászott a lovakhoz az istállóba, ott is hívogatta:
– Panka gyere! Pankaaaa! – de nem repült hozzá, nem találta.
A reménye még nem hunyt ki és nem adta fel, tovább kereste…
– Panka most már gyere ide gyorsan, mert mérges leszek… na jó nem leszek mérges, csak menjünk aludni!” Közben a fáradt madárka az almafa ágán pihent. Elfáradt az éjjeli kalandban. Gondolt is rá, hogy röppen megint egy kicsit, de a szomszédból átnyúló fán meglátott egy kaméleont. Nem hitt a szemének. Tényleg ő volt az: a szomszéd kisfiú, Sami kedvence, Kami. Épp bosszúsnak tűnt, mert sötét színben pompázott. Micsoda egy hihetetlen éjszaka… Nem csak vakondot lát, meg nyafogó galambot, meg szitakötőket, hanem a szomszédot is…
„Sokkal izgalmasabb a kertben lenni, mint a kalitkában. De azért hazamennék már” – gondolta és leröppent egy bokorhoz.
Hiányzott neki Lili hangja, a magos tálka, a kedvenc ülőrudacska és a hintája.
A kislány már majdnem sírt, amikor meghallott egy halk csipogást a fügebokor alól.
– Panka?! – hangja kétségbeesetten elcsuklott, nem tudta, hogy sírjon, vagy örüljön.
A kis gazdi lassan kinyújtotta a karját és a papagáj hozzá rebbent. Óvatosan a tenyerébe vette és szinte magához ölelte. Kezében a kimerült csivitelő újra megérezte a megszokott melegséget, azt a biztonságot, amit csak az tud nyújtani, aki szeret – szemei lecsukódtak, mint egy virágszirom.
– Ugye most már nem mész el? – kérdezte.
Panka megszólalt:
– Prrr… prrr… – de a hangja békés volt és szemei is lágyan, álmosan pislogtak a kimerüléstől. Megnyugodott, hogy végre minden a megszokott lesz. Szereti a helyét, a szobát, az otthon melegét. A kislány betette őt a kalitkába, boldogan és aggódva.
– Remélem nem fáztál meg? Szomjas vagy? Látod, jobb itt a helyeden! – mondta neki szeretettel áthatva. Álmos lendülettel ellenőrizte az ablakot és egy könyvet is tett elé, hogy ne legyen annyi hely se, hogy a kis Tollas megszökjön.
Majd Lili lekapcsolta a villanyt és még odasúgott a ketrec felé:
– Tudod mit, Kis Szárnyas Álomjáró? Ma éjjel tényleg repülünk – de csak álomban.
És az álom kapuja éppen akkor nyílt ki szélesre… ahogy a hold fénye puhán elnyúlt a párnán és a szobát betöltő virágillat lassan beleolvadt az éjszaka csöndjébe…
Az álmuk arról szólt, milyen jó érzés hazatérni valakihez, aki mindig vár – és akivel a legszebb kalandok akkor is megtörténnek, ha behunyják a szemüket.
Author: Pintér Tünde
Művészeti grafikus vagyok, aki fest, rajzol, mesél – és mindezt szenvedéllyel teszi. Gyerekkorom óta írok verseket, meséket, történeteket, az alkotás számomra belső szükséglet, egyfajta lélegzés. A szavak és a képek nálam kéz a kézben járnak: grafikáim gyakran mesélnek, történeteim pedig képeket festenek az olvasó lelkében. Szeretem a nyugtató, lélekemelő meséket, és különösen közel állnak hozzám József Attila és Ady Endre versei – mélységük, zeneiségük és emberközeliségük inspirál. Rajongok Sissi királynőért, naplójáért és verseiért is – érzékenysége és szabadságvágya sok szempontból rokonságot ébreszt bennem. Készítettem egy afrikai mesekönyvet, amelyhez saját illusztrációkat és egy színezőkönyvet is terveztem, illetve könyvjelzőket és naptárat is – célom, hogy ez a mű eljusson gyerekekhez, fiatalokhoz és felnőttekhez egyaránt. Hiszem, hogy a mese nem korhoz kötött, hanem szívhez. Grafikáimat kiállításokon is bemutatom, szívesen rajzolok városokat, gyerekrajz-hatású kompozíciókat, természet ihlette motívumokat. Novelláimat és verseimet több pályázatra is beküldtem már és örömmel tapasztalom, hogy egyre több helyen nyitottak az eredeti, személyes hangra. Alkotóként arra törekszem, hogy történeteimmel, képeimmel és verseimmel minden olvasót megszólítsak – gyerekeket, ifjakat, felnőtteket. Nem szeretném, ha csak néhány emberhez jutna el, hanem azt, hogy mindenki találjon benne valamit, ami megérinti. Örömmel csatlakozom az Irodalmi Rádió alkotói közösségéhez, hogy megosszam műveimet és inspirálódjak mások munkáiból. Számomra...
