Az ősz hullámai

AZ ŐSZ HULLÁMAI

Kedvenc évszakom az ősz.

Sokáig ez nem így volt. Nálam is tarolt a fantasztikus nyár a maga bájával, csodáival, kalandjaival, viszont már jó pár éve megváltoztam ebben is. Első helyezett lett a csendesebb, kifinomultabb és vagányabb ősz. Megbabonáz az a sokféle szín, ami ilyenkor az erdőben előbukkan. A zöld sok-sok árnyalata egyszer csak átváltozik, és egy nyugalmat árasztó színkavalkád terül az ember szeme elé. Csak nézem és nézem, gyönyörködöm abban a fantasztikus látványban, amit a természet alkot ebben az évszakban.

Nagy túrázó vagyok. Mindegy, hogy milyen az idő, fogom a hátizsákomat, túrabotomat és irány valamelyik közeli erdő. Imádom ilyenkor az illatát, a lehulló levek látványát, az avar ropogását a talpam alatt.

Az állatok viselkedése is megváltozik ilyenkor. A tavasszal született porontyok, és a tojásból kikelt madárkák is már megerősödnek, készen állnak az önálló életre. Mindannyian felkészülnek a hideg télre. Vannak olyanok közöttük, akik eleséget gyűjtenek, majd egy jó helyre eldugják, hogy a szűkösebb napokon újra elővegyék. Viszont vannak olyanok is, akik először meghizlalják magukat, aztán egy biztonságos helyen téli álomba szenderülnek egészen tavaszig.

Sokszor viszem magammal a kutyámat az erdei sétáimra. Ő egy beagle, mely fajtát régen vadászatokon használtak a gazdag emberek. Természetesen az én kutyám nem ilyen célból van, de ez az ösztöne ebben a környezetben felerősödik. A viselkedése teljesen megváltozik. Átszellemül, átadja magát az erdő varázsának. Sokkal hamarabb észreveszi az avarban mocorgó bogarakat, pici állatokat. Ilyenkor a teljes figyelme erre összpontosul, minden más megszűnik számára. Volt olyan eset is, hogy egy vörös mókus átszaladt előtte, aztán felfutott egy közeli fára. Én ebből csak annyit láttam, hogy furcsa hangon ugatva rohant volna oda, ahol a mókus volt, persze a hosszú póráz megakadályozta ebben. A távolabb lévő állatokra is azonnal felfigyel. Merev testtartással, a fajtájára jellemző különleges ugatással jelzi ezt.

Több órás barangolás után egy kissé fáradtan veti magát bele a ropogós, száraz lehullott falevelekbe, és a világ legtermészetesebb módján percekig hempereg benne „vigyorgó” szájjal. Így fejezi ki elégedettségét, ami az őszi erdő varázslatos és különleges világának szól.

Csodálatos a természet egyensúlya, mindennek megvan a maga helye és ideje. Ebbe belepiszkálni és felborítani nagy bűn, hiszen akkor megbomlik ez a jól kialakult és működő láncolat.

A kellemes, kicsit hűvösebb levegő felüdítő a forró, sokszor elviselhetetlen kánikulai hetek, hónapok után. Ilyenkor lehet a legkellemesebb kirándulásokat is megejteni. Néhány éve fedeztem fel azt, hogy a hosszabb nyaralásaimat is célszerűbb ilyenkorra szervezni. Ennek több oka is van:

  • A népszerűbb helyeken sincs az a nagy tömeg, mint nyáron.

  • A vendéglátó egységekben sokkal türelmesebb a személyzet.

  • A tenger vize és a levegő hőmérséklete istenien kellemes.

Pár évvel ezelőtt kaptam ajándékba egy manapság nagyon divatos programot: stílustanácsadást. Furcsának tartottam, hiszen tudom, hogy milyen stílusú ruhákat kedvelek, mik állnak jól nekem, milyen színekben érzem jól magam. Meglepetés volt, de csak jóval később értettem meg, hogy mi volt ennek a lényege: az őszi színek világának és kavalkádjának megértése. Mivel szeretem az új dolgokat, nagyon vártam ezt a pár órás alkalmat. Igazi csajos kikapcsolódás és feltöltődés ez, sok érdekességgel és hasznos tanáccsal megspékelve.

Korán reggel már elindultam Budapestre, a Yurkov Akadémia irodájába. Nagyon kedvesen fogadtak, úgy, mintha már ezer éve ismerősök lettünk volna. Hihetetlen hangulatban, sok-sok nevetéssel, vidámsággal telt el a délután ott. Valóban megkaptam azt az élményt, amire számítottam, sőt, még többet is. Beigazolódott az is, hogy azok a színek, amiket szeretek, nem véletlenül van így. Meleg ősz típus vagyok, ezért az ebbe a kategóriába tartozó színek állnak nekem a legjobban. Ösztönösen tudtam ezt, de a szakember általi megerősítés nagyon jólesett. Ezek szerint nem véletlen az ősz iránti rajongásom, még a színeim is ezt tükrözik.

Nálam ez a kedves évszak a nyerő mindenféle tekintetben.

Havasi Erika
Author: Havasi Erika

A könyvek szeretete kiskorom óta végigkíséri az életemet. Pedagógus szülők gyermekeként olyan családban nőttem fel, ahol az olvasás természetes része volt a mindennapoknak. Munkám során emberekkel foglalkozom, ezért különösen fontos számomra az odafigyelés és az empátia. Ezek az értékek írásaimban is visszaköszönnek. A természet, az állatok és az élet apró csodái adnak ihletet a novelláimhoz, de szívesen írok meséket és verseket is. Írásaimban saját élményeimet, gondolataimat és érzéseimet osztom meg. Bízom benne, hogy történeteimmel és verseimmel nemcsak magamnak szerzek örömet, hanem olvasóimnak is kellemes, elgondolkodtató vagy éppen vidám perceket ajándékozhatok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Permutacio

Permutacio   A büszke hőség végre mégis enged, Oltárt emel a múló nyár. Egy fohásszal kér most csendet, S az égből esőre vár.   Ezüst

Teljes bejegyzés »
Prózák
Havasi Erika

Az ősz hullámai

AZ ŐSZ HULLÁMAI Kedvenc évszakom az ősz. Sokáig ez nem így volt. Nálam is tarolt a fantasztikus nyár a maga bájával, csodáival, kalandjaival, viszont már

Teljes bejegyzés »

Nem álmodozás

Edit Szabó : Nem álmodozás Ősóceánból keletkezett, a Földünknek ez az eredete, Föld felszínén hegyek-völgyek, alakultak lassan élőlények. Éghajlatok váltakoztak, tengerek megfogyatkoztak, történelem ősisége éledt,

Teljes bejegyzés »

Az idő végtelen tengerén

Az idő végtelen tengerén, feltűnt egy vitorla: vászon, remény, s a hajótörött árboc-csonkba kapaszkodva, csak erre várt, hullámokkal viaskodva… …egykoron magányom sós ízű tengerén, hánykolódtam

Teljes bejegyzés »