Halászné Magyar Márta
Nagyfokú fájdalom 2.
A minap megint mindenem nagyon fájt,
ez ellen hiába is lázadt lelkem,
kínomban üvöltöttem éjféltájt,
reméltem, sikerül enyhülést lelnem.
Kezeimet kulcsoltam keresztbe,
a gyötrelem verme sötét, éktelen,
szememet ima az égre szegezte,
kértem, hogy kínom ne legyen végtelen.
Mikor a jajszó végre elnémul,
és ismét világosak az ablakok,
halvány mosoly húzódik diadémul
az arcra, és a szempár ismét ragyog.
Égbolt néha még felettem is azúr,
más nem tudja, mi miért van, csak az Úr.
2025.05.09.
Author: Halászné Magyar Márta
Bemutatkozás helyett Csak egy lélek vagyok egy testben, mindig a szépet és a jót kerestem, nehézségekkel teli utamon sokszor elestem, szeretetet adni sohasem feledtem.
2 Responses
„Égbolt néha még felettem is azúr,
más nem tudja, mi miért van, csak az Úr”
Igazán megható és szép a vers befejezése, de a fájdalom elviselése nagyon nehéz lehetett.
Szeretettel: Rita
Köszönöm szépen!