Mese egy kék tó partjáról

Csöndesednek már a meleget hozó fuvallatok,

Hűvös időknek hírét hozzák az újabb nappalok.

Álomra hajtják öreg szirmaikat a virágok,

Nagy puha zörgős takarót szőnek a falevelek,

Mik sárgás színekkel festenek új tóparti képet.

Megpihennek a fák, az öreg bükkösök s tölgyesek.

 

Egy ilyen napon, mikor a szelek is megpihentek,

S csak a nap játszott az ágaknak apró réseiben,

A tóvidék csöndben hallgatott egy veréb éneket.

A kis nótás vígan ugrált az erdő sűrűjében.

Apró tollait lágyan simogatták a fénycsóvák,

A csőréből szállottak a kis vidám dallamocskák.

 

Ám egy bokorban a nap egy nyúl árnyékát vetette,

Lefelé hajlottak lógó fülei s a kis feje.

Meglátva a veréb, szárnyával a földre ereszkedve,

Közelebb szökkent hozzá kit megsajnált arany szíve.

A bokor bánat fátylát terítette bundájára,

Csak feje s két könnyes szeme állt a fény világára.

 

Kérdezte miért áztatja az alvó fűszálakat,

Mily szürkeség háborgatja lelkében a nyugalmat.

Mondta a nyúl, hogy a magányban süllyedt ily bánatba,

Nincsen kivel a tarka lepedőn futkározhatna.

felelte a veréb, ne búsuljon, majd játszik vele,

S javasolt egy futóversenyt a mezőnek szélére.

 

Meg is örült ezen a nyúl, füléig ért a szája,

Fel is álltak a bokornak szélén a rajtvonalra.

S szedte is lábait a nyúl, száguldott törzstől törzsig,

De a veréb szökkenve se győzte ily sebességgel.

Végül már szárnyait lógatva sétált a mezőig,

Hol a puha levéltakaró szolgált pihenővel.

 

Látta a nyúl, barátjának nem élvezet e játék,

Töprengett hát, törte bőszen fejét mit lehetne még.

Ásott hát mélyebbre gondolatának hegyeiben,

Keresett és kutatott szaporábban s sebesebben.

Javasolta a bundás füles a felhőkre nézvén,

„Lássuk ki a legügyesebb az egek felé szökvén.”

 

S mihelyt friss erővel lett megáldva a kis madárka,

Felálltak egy tönkre, mely akkor felszállópálya lett.

Egy szóra megindultak s a csillagok felé törtek.

Csak szállt a veréb, csapdosott a kis dalosnak szárnya,

S bár a nyúl ugrándozott fürgén minden erejével,

Nem érhette fel kis barátjának ügyességével.

 

Látva ezt a nyúl szemében, a veréb földre szállott,

S egy fatövében rájuk ezer ötlet záporozott,

Ám a képzelet meghaladta a másik határát.

Percek teltek, halkan vánszorogtak a napsugarak,

lassú táncot járt a melegebb s hűvösebb fuvallat.

Imígyen lopták el lassankint a napnak világát.

 

Ám ahogy a nagy fának nekidőlve üldögéltek,

Egy kóbor fuvallat gesztenyét hozott le egy ágról.

Tüskés burkának darabjai szerteszét billentek,

S kibukott a gesztenye hajdani páncélzatából.

Ezt meglátva ihlet áldotta meg a töprengőket:

„Játszunk e labdával, míg nem látjuk a holdfényeket!”

 

S hát imígyen, napról napra, régi holdról új holdra

Szállott a gesztenye puha mancsokról selymes szárnyra,

És hol gurult focipályán, hol repült kosárpályán,

S nóták mellett nevetés zengett a kék tónak partján.

Ha még a gesztenye meg nem repedt a vidámságtól,

Mai napig szálldogál egyik kézre a másikról.

Kazup-Nagy Máté
Author: Kazup-Nagy Máté

Köszöntöm az olvasót! Kazup-Nagy Máté vagyok, fiatal középiskolás diák, amatőr költő. Általános iskola óta írok verseket, és a mai napig az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem, elfoglaltságom. Nem egy művem már megje- lent különböző antológiákban, amelyek mai napig mind sikert jelentenek. Verseimnek legfőbb témája a feltörő érzelmek rímekben való megfogalmazása. Az ember élete során sok mindent megtapasztal, akár az önfeledt örömöt, mely a csillagokig képes felrepíteni, vagy a mélyről feltörő fájdalmat, csak hogy egy-két példát megemlítsek. Számomra ezeknek versbe öntése egyrészt megnyugvást jelent, másrészt később a műveket elővéve és újból elolvasva könnyen fel tudom idézni azokat a pillanatokat, amelyek nagy hatással voltak rám. Ezen kívül a tájversek is közel állnak hozzám, hiszen akár egy őszi kép, vagy egy borongós téli nap is képes érzelmeket előhívni. Innen is köszönöm a családomnak, barátaimnak és tanáraimnak a bíztatást és a támogatást, valamint az Irodalmi Rádió szerkesztőségének, hogy tagja lehetek az alkotó közösségnek, és remélem, hogy a verseim elnyerik az olvasók tetszését!

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Maradtál

Maradtál   Köszönöm, hogy maradtál, mikor a bizalom visszafelé tanult bennem járni s bántásnak öltözött a menekülés… Te maradtál… Mikor a távolság a félelem arcát

Teljes bejegyzés »
Prózák
Farkas Etelka

Szőke voltam. Elmúlt

Rég bevált módszerem, hogy amikor az élet kezd nagyon hasonlítani egy rosszul sikerült szappanoperára, kilépek a komfortzónámból. Nem óvatosan, lábujjhegyen, hanem ajtóstul. Ha már változás,

Teljes bejegyzés »

A festőművész ajándéka

Az első hó december huszonkettedike estéjén érkezik. Hatalmas, szikrázó labdacsok hullanak az égből, néhány óra alatt az egész falut beborítják. A lakók eldobják a csomagolópapírt,

Teljes bejegyzés »

Az élet fénye

Reggel az első utam a postaládához vezet. Amióta elmentél, így van. A gyerekek még alszanak. Nem hallják kerti papucsom csosszanását az elfeketedett térkövön, a lábam

Teljes bejegyzés »

Hazagondozás

Nézem, ahogy Elza a kertben játszik. A halastó mellé ülteti hercegnőbabáját, kavicssüteménnyel kínálja. Barna haját, ami a nálam töltött év alatt dús és fényes lett,

Teljes bejegyzés »

Balettcipő

Vali 1947-ben, háromévesen húzott először balettcipőt. Kicsi volt a lábára, törte, nyomta minden ujját. A tanárnő szoros kontyát és még szorosabb arcvonásait rendezve közölte Vali

Teljes bejegyzés »