Fehér falak között lassan ég a fény,
szűk utcákon az aranyló por szitál,
kedves hangulatban nyílik egy regény,
minden árnyék tétova csendben megáll.
A terek kövét meleg nyár hevíti,
kávé és citrusok illata lebeg,
perceinket nevetés édesíti,
mint távoli víz, mely fényben megremeg.
A Duna ma gyorsabbnak tűnik talán,
mintha messziről hozná a híreket,
napfény csorog végig a házak falán,
és újrafesti a régi színeket.
Egy teraszon két pohár összekoccan,
lassú idők ülnek a beszéd mögött,
itt nem úgy múlik semmi, és titokban,
átölel, ami már csak bennünk örök.
Az este bíborba mártja a tájat,
most lámpák gyúlnak, mint távoli jelek,
messzeségbe lépni nem érzel vágyat,
mert a világ velünk együtt itt kerek.
Megjelent az Irodalmi Rádió Vasárnapi pillangó című antológiájában.
Author: Mészáros Csaba
Írással keresem azt, ami a felszín alatt marad: az ember és a világ közti feszültséget, a csendet a zaj mögött. Verseimben és prózáimban gyakran jelenik meg a természet mint tükör és mint menedék, ahol az ember újra szembenézhet önmagával. Foglalkoztat a társadalom működése, a felelősség kérdése és az a hajlamunk, hogy kívül keressük azt, amit belül kellene rendbe tenni. Írásaim egyszerre próbálnak kérdezni és szembesíteni, néha nyersen, néha csendesebben. Igyekszem közelebb kerülni a valóság és az igazság közötti határvonalhoz. A természet számomra nem díszlet, hanem alapállapot, amihez újra és újra vissza kell találnunk. Az alkotás számomra út és eszköz: egy folyamat, amelyben az ember lassan leveti a felesleget és hat a környezetére. Abban hiszek, hogy a változás mindig egyéni szinten kezdődik.
