Az erdő mélyén úgy szikrázik a napsütés
És hajladoznak a zöldellő fák a szélben,
Ahogy lelkemből feltör az emlékezés
S beléívódik múltamba, jövőmbe.
Egy patak csordogál, mint gyermeknevetés.
És bódító fuvallat kering a szélben.
Szomorúságomat e csodaszép természet
Megenyhíteni, elfeledtetni képes.
Gyöngyöző harmat ébred a fűszálon.
Színpompás virágok nyílnak bódítóan.
Meleg napsugarakat érzek magamon.
Szorgalmas kis méhek zümmögnek és zsongnak.
Átsüvít a szél a magas hegyek fölött.
Mélyen szívembe ég a szabadság vágya.
Hol sok felhő összeér, a fenyvesek mögött
A horizont végtelen, szép reményt sugall.
A természet csendjében megnyugszik szívem.
Hű titkokat őriznek az odvas kérgek.
Honnan jön a szivárvány, s merre fut a szél el,
Mi a nagy varázsa a csillagos égnek…
Télen hó dunyha teríti szét békéjét.
A természet csodálatos egy varázslat!
Ám az ősz festővászna a legeslegszebb kép.
Lombtakarójának pompás kavalkádja.
A hajnal pírja már lassacskán feléled,
Végigfut a fénye rajtam és a párás réten,
Harmat kósza könnye is felcsillan benne
Megvillan a pázsit üdezöld szép színe.
Széltánc kering az ágak között tova.
Madárdaltól zeng az erdő s környéke..
A természet dallam-repertoárjában
Felcsendül, ott rejtőzik maga az élet.
Lomha felhők suhannak át a kék égen
Ez új nap új álmot ígér bátor-merészen
Zúgva fodrozódó patakparthoz érve
Gyönyörű virágok ébredeznek éppen.
Hegyláncolat őrzi e csodás vidéket.
Hol szívverésemet is hallani vélem.
Meglep e szépségnek a végtelensége
A természet örök, páratlan rejtélye.
Pár lépésre egy pihentető árnyék vár,
S egy látomás, melytől nem mozdul a lábam,
Festményszerű szép előttem a táj
Hihetetlen képe tart megbabonázva…
S egy látomás, melytől nem mozdul a lábam,
Festményszerű szép előttem a táj
Hihetetlen képe tart megbabonázva…
Lassan rám borul a sokat sejtő lágy éj.
Szép álmokat suttog ezernyi csillagfény.
Ott libegek köztük, átjár a ragyogás.
Megérint, mily szép, mily gyönyörű a világ!
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...