Milyen csöndes most minden,
alábbhagyott a zsongás,
és ha már nem vagy itt velem,
marad a magányos sóvárgás.
Zsebemben szorítom,
még remegő fázós kezem.
Zúzmarát harap a hajnal,
úgy kiséri lépteim a jéghideg síneken.
Belül még zúg a lélek,
kong, mint egy repedt harang.
Hűlt helye már annak,
a feltüzelt katlannak.
Még előttem látlak,
de csak árnyékomra lépek,
vége lehetne már ennek,
a magányos karácsonyi éjnek.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
