Magammal viszem…

Magammal viszem…

A Centrál Színház előadására már hetekkel előtte megvettük a jegyeket. A keresztlányommal nagy színházrajongók vagyunk.

Budapest és Sopron nem olyan nagy távolság, ha a vonatok nem ütköznek akadályba.

Én aznap időben felértem a fővárosba, ahol Anita már türelmetlenül várt.

A Fekete Péter parádés szereposztással este hét órakor, jó programnak ígérkezett.

Mindent megterveztünk, semmi sem siettetett bennünket. Ráérősen gyönyörködtünk a kivilágított fővárosban. Olyan volt mindez, mint egy meseország. A szívünk megtelt szeretettel és békességgel.

Hálásak voltunk, hogy ezt a látványt a maga teljességével együtt megélhetjük.

A jókedvünket csak fokozta, hogy a parkolást is könnyen megoldottuk.

Hét óra előtt pár perccel ünnepélyes mosollyal beléptünk a színház főbejáratán. Először fel sem tűnt, hogy a pult mögött egyetlen ember csodálkozott ránk.

  • A színház pár perc múlva zár! Mit szeretnének? – kérdezte.
  • Az előadásra jöttünk – mondtuk kicsit megszeppenve.
  • Sajnos lekésték! Ma már nincs előadás! – közölte nagyon barátságosan.

Anita próbálta menteni a groteszk helyzetet, felhívta a színházak jegypénztárát, de sajnos mindenütt nemleges volt a válasz. A jegyek elfogytak, az előadások elkezdődtek.

Gyorsan megszületett a mentőötlet: a színház közeli nagytemplom épülete, előtte mint érdekesség a karácsonyi vásár a nyüzsgő tömeggel.

A Szent István Bazilikát 1905-ben szentelték fel, Hild József és Ybl Miklós tervei alapján építették. Ez a katolikus székesegyház a legmagasabb ranggal rendelkező templom.

Hiányosságom, hogy belülről még nem láttam!

Lelkesen indultunk a bejárat felé, ahol közölték, hogy a szentmise után karácsonyi koncertre várják az érdeklődőket: Mozart, Vivaldi, Bach, Händel, Albinoni, Massenet. A jegyek még korlátozottan kaphatók. Az ára azonban a kedvünket szegte!

Visszafelé a lépcső aljáig jutottunk, amikor is egyszerre fordultunk meg és szélsebesen megvettük a jegyeket. A legjobb döntés volt!

Utazásaim során sok szép templomot csodálhattam, de ami itt fogadott szemet, képzeletet gyönyörködtető látnivaló mindent felülírt. Szerencsére az idő nem sürgetett, én egyik ámulatból estem a másikba. Ilyen csodák létrehozására született az ember, nem a rombolásra!

Anitával csak egymásra néztünk, és nem tudtunk betelni a látvánnyal. Aztán megszólalt a muzsika olyan miliőben, amely a katarzist még magasabbra emelte. Gondolatban velünk voltak a szeretteink, mindazok, akik már nem élnek, gyerekeink és az unokák, akik most kezdik az életet, és minden jó barát. A szívünkből fakadt a fohász, az egészségért, a békéért, a szebb jövőért!

Nem néztünk egymásra, ölelkeztünk és folytak a könnyeink.

Milyen érdekes az élet! Ha megnézzük a Centrál Színház előadásának időpontját, nem élem át azt a csodát, amely életem egyik szép ajándéka.

Ha egyszer a végső útra mennem kell, ezt a pillanatot is magammal viszem!

 

 

Lászlóné Háló Erzsébet
Author: Lászlóné Háló Erzsébet

Születtem 1947-ben Kapuváron. Itt jártam általános iskolában majd középiskolában. Szorgalmas, jó tanuló diák voltam. Az a közösség, melynek én is a tagjai közé tartoztam, idejében megtanította, hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Sokat olvastam, tagja voltam a színjátszó körnek, mindkét iskolában én voltam az állandó versmondó. Felsőbb iskoláim: népművelés – könyvtár, történelem és magyar szak. Általános iskolában tanítottam egy alföldi faluban miniszteri kitüntetéssel. A boldog békeidőnek akkor lett vége, amikor a férjem beteg lett. A gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan diagnózis, alzheimer-kór, amely 12 évig tartott. A fájdalmat, a keserűséget, a tehetetlenséget éjszakánként írtam le, amely olyan volt, mint egy terápia, amitől könnyebb lett minden. Kezdetben csak magamnak, később már azért is, hogy a rászorulóknak segíteni tudjak. Sok könnyel született a „Tükör által torzítva” /172 oldal/ című írásom, amely arra vár, hogy valaki felkarolja és eljusson mindazokhoz, akik hasonló körülmények között ápolják a szeretett hozzátartozót. Sajnos az alzheimer-kór nem válogat. Nem számít a bőrszín, az iskolázottság, a hovatartozás, kíméletlenül lecsap. Nem tudják még gyógyítani, a betegek száma pedig egyre nő. A férjem halála után előadásokat tartottam a témában, de ez kevés! Az egyik barátnőm, aki szintén írogat, arra biztatott, hogy a meglévő anyagot szűkítsem le és adjam be az „Életmese Pályázat”-ra....

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Meghatóan szép történet volt. Lehetett volna duzzogva haza menni, de mennyivel jobb volt, nyitottnak lenni egy újabb csodára.

    Én se láttam még belülről a templomot. Nagy élmény lehetett, különösen így, hogy még nívós koncertben is részetek volt.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Vágyom egy társra

Manapság szomorúan telnek napjaim,   szomorúan, magányosan élek.  Egy idő óta, szívem keserűség mardossa.    Eddig egyedül éltem egymagamban,  de ebből elég volt, meguntam,  valaki hiányzik mellőlem.  Vágyom, hogy valaki mellettem,  velem

Teljes bejegyzés »

Mindenkinek jár

A sátán kutyája a sarokban gubbasztott. Semmihez sem volt kedve. A steaket már rég megette (angolosan, természetesen), a tálnyi friss forrásvíz még a lábai előtt

Teljes bejegyzés »

Sisakvirág

Az ország leghíresebb nyomozója halálos beteg. Legalábbis ezt olvastam a hírekben. Gondoltam eljött az én időm, most vagy soha (szó szerint), interjút kérek tőle. Két

Teljes bejegyzés »

Én, a szúnyog

Éjszaka volt mikor megláttam a napvilágot. 103 testvéremmel együtt egy kék kerti hordó volt a bölcsőnk, benne kellemesen állott esővíz. Anyámat nem ismertem, apám létezését

Teljes bejegyzés »

Lunam ruinam

Kivételes családba születtem. 2257-et írunk, május van, de mintha a régi mondák szerinti január lenne. Megbolondult a világ, a globális felmelegedés átcsapott jégkorszakká, de ez

Teljes bejegyzés »

Kiskarácsony

Kinek-hogy. Azt mondták, legyen tacskód. Azt mondták, jó buli lesz. Hát, karácsonykor ráncba szeded magad, fellépsz a drága internetre, és 3-4 óra után kiválasztod azt

Teljes bejegyzés »