Havas hajnal

Havas hajnal

A város most olyan sejtelmes fehér

mint kis menyasszonyok ártatlan szerelme.

De mint várandós földben szennyezett telér,

sötét göröngyös bűnök bújnak meg benne.

Nem látni messze, takarja a köd

az út szélén az ember lakta házat,

falut, tanyát, utat, mindent szürkén beföd,

nem segít más, csak imádságos alázat.

Marosvásárhely,

2024. 01. 16.

T. Igor Csaba
Author: T. Igor Csaba

1946-ban születtem, Marosvásárhelyen. Azonban a család nem sokkal azután Nagyváradra költözött, mivel apám ott kapott munkahelyet. De vissza-visszatértem Marosvásárhelyre, például az egyetem elvégzése céljából. Utána negyvenkét évig mint orvos tevékenykedtem. Bár az írást nagyjából negyven évig szüneteltettem, a végén annyi élmény és a betegek által elmesélt történet gyűlt össze, hogy bűn lett volna legalább az érdekesebbeket meg nem írni. Választottam (készítettem) a nevemből egy anagrammát (az ékezetek lehagyásával) és mivel a kétféle foglalkozást nem akartam összekeverni, azóta is T. Igor Csaba néven írok. Pedig azóta különböző és főleg nem tőlem függő okok miatt a nyugdíjaztatást választottam a kollégák mérsékelt örömére és a páciensek bizonyos ideig tartó bánatára. Azóta jól megszoktam az írói nevemet. És megint a szülővárosomban élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Nem látni messze, takarja a köd
    az út szélén az ember lakta házat,
    falut, tanyát, utat, mindent szürkén beföd,
    nem segít más, csak imádságos alázat.”

    Nagyon szép sorok.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »

Megérintettél

Megérintettél egy fátyolos őszi napon, Mikor szomorúan ültem egy megkopott padon. Nem a kezeddel tetted, csak a szemed látott, S távolról az idő velünk bolondot

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Félek

Magányos órák börtönében elönt a félelem, Az idő hozzám oly kegyetlen és végtelen. Reményt vetnek rám az ígéretes csillagok, S néha sírnak velem együtt az

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Égi léptek

Égi lépteid nyomában járok, Hisz éltetnek téged az égi álmok. Szabadságod lángol bennem, Itt ragyog minden egyes versben.   Rímekre írom a madár szárnyalását, Átadom

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Időtlen menedék

Álmaimnak hűlt helye már, Túl nagy ígéretet tett nyár. Elvesztettem egy álmot, hagytam elhalni, Most tőled próbálom a boldogságot elkapni. Számomra megállt az idő, de

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Árnyék

Szabadságra és boldog jelekre vágynék, De te most úgy ölelsz, mint egy fojtogató árnyék. Tátongó űr emészti fel most érzelmeim, Sírnak a meg nem történt

Teljes bejegyzés »