Víz tükrén hintázik a fény

Víz tükrén hintázik a fény,

apró csillámok ringatóznak itt, meg ott.

Úgy lebegnek, mint egy álom,

amit valaki még csak félig álmodott.

Nyomuk arany foltokat ejt,

ahogy megkapaszkodnak a házak falán,

s araszonként lopakodva

kúsznak fel a balkon sarkig tárt ajtaján.

Útjuk hirtelen gondolat,

előre semmiképp meg nem tervezett:

megneszelték, hogy a tavasz

udvartartásával épp berendezkedett.

Nagyobb úr volt a tél annál,

mint aki röpke búcsú nélkül eloson.

Gyengédnek szánt méltósággal

megölelték egymást, mint rég látott rokont.

A tél engedett. Hagyta, hogy

a víz csordogáljon lágy hullámaival,

sejtve, hogy hű szolgája, a fagy

éles fogacskáival néha még belemar.

A tavasz illattára

nyújtózik kiteregetett zöld szövetén,

színes festékeket szóró

tündérek ülnek rojtos felhői peremén.

Páratlan csodát rejt a még

rügyekben megbújó szépséges sejtelem.

A várakozás maga az:

szépségbe faragott, megszentelt türelem.

Víz tükrén hintázik a fény…

A tavasz kezében annak árnyképe csak,

s talán egyszer csak elillan,

mint minden, legszebbnek álmodott pillanat.

Author: Képíró Angéla

Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.