Különösen néma egy hétvége van..
Van valami e nyomott levegőben.
Úgy feszül, hogy szinte már a földre húz…
S a baj bármikor kitörhet belőle.
Mozdulatlan, s megfeszült a levegő,
Mint puskalövés előtt beállott csend.
A veszély, ki tudja honnan tör elő.
De itt lapul mégis benne a légben.
A figyelemtől szempillám se rezdül.
De kitágul a pupillám egészen.
Szívemre baljós,rettegő mély árny ül.
A veszélyt már szinte bőrömön érzem….
Vágyom a jell, csak mozduljon valami.
Talán most jön..igen,.mindjárt itt is lesz.
Fáj, ahogy mindenem merev, s megfeszül.
És félek, hogy ebből majd vajon mi lesz?
Veszély előtti fojtó, mély csönd lapul.
Csúnyán ránehezül szikkadt szívünkre.
Úgy nyom, hogy szinte már mozdulni se tudsz.
S nem szabadulhatsz sehogy sem előle.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
