Lassan ballag halk léptekkel felénk az éj, A táj lehajtja fejét, nyugovóra tér, Nap is horizont takarójába bújik, Az ég sötét lepedőbe burkolódzik, A világ...

    Még élénken emlékszem az óceán látványára, A szinte végtelenégbe nyúló, hullámzó tájra, Melynek tükrében gyöngyként csillogott a napnak fénye, S életerős világok sokasága...

A hatalmas nap a horizont mögé bújt, Meleg sugarat keze már sehol se nyújt, A világra fekete lepedő terült, A holdvilág is messzi vidékre került....

Végtelenbe nyúló kékség borítja most az eget, Mint tükörsima víz a hatalmas óceán medret. Napnak vakító sugara ragyogja be a tájat, Fényárral öntve el zsúfolt...

Mily csodálatos teremtmény ez, melyt mindenki keres, Melynek Szárnyaitól sok ember csillagokig repdes, Vagy napokon át könnyek között jajgón átkozza, S minden erejével száműzni, pokolra...