Két ember lakik én bennem Egy szívben lakunk mi ketten Egy a fej, de kettőt álmodik S egyik a másikra árulkodik   Két fura úr...

Ha az éj leszáll, s kigyúlnak a csillagok Kis világunk betakarja majd sötétség Akkor meglátod, az univerzum felragyog Hogy mennyi mindent rejt el a kék...

Eltűnődtem, vajon mi a baj a világgal Miért oly megvetendő, valaki hibákkal Szűkölnek, s rettegve játszák az életet S csak azt szólod, ezt te nem...

Kéz a kézben, szél a fűben Könny a búban, szomorúan, szomorúan Vártalak nem jöttél, itt voltam elmentél Álmodtam nem vagy már, elmúltál, elmúltál   Eső...

A messzi eget alkotó művészek kiborították festékes vödreiket és vígan pamacsolni kezdtek ecseteikkel, hogy sötétebb és bolyhosabb pulóvert aggassanak a játékra gyülekező felhőkre. Szél sugdolózott...

Vakító sötétséggel takar be az éjjel Átölel, rám ragyog csillagtalan fénnyel Magánytól köhög a tó tükrében a hold Pedig nem rég még fent az égen...

Magába szürkül némán a büszke erdő Lombjai közt kábán zümmög a darázs Messzire nyújtózik egy lusta szürke felhő Az elhullott avar mint szunnyadó parázs  ...