Attila nézd, e rőt lepel Arra illő, kit ünnepel hazánk, s a szánk.   Viseld, akár csak én e kínt: tömjénfüst fátylat már megint –...

  Hűs tenyerével a szél kitakarja a fűből a szöcskét, szisszen a nyár parazsán megszületett buja láng, várom a pásztor alakban előcsoszogó öregembert, reszketeg ajka...

Én, a Csendre újra rátaláltam, Te Bíbor, és egy ablak így kinyílt, Ő reám köszönt e változásban, Mi önmagunk vagyunk ezért megint, s Ti, varázsszavak,...

Én valódi érthetőt akarva, Te végtelen, veled kacérkodék; Ő hiába nem figyel szavamra, Mi összetartozunk, s ez épp elég; Ti, druszák, e dal közétek állna...

Ködfrizurát hord az erdő, a zúzmarát csönd lengi át, messze zengő.   Fagy csordogál a gallyakon, sóvár opál álomoltár, fakó ikon.   A fájdalom ezüst...

Potyognak findzsányi pelyhek, hűsük az orromig ér, didereg százkarú felleg – búcsúzik talán a tél.   Messze száll a könnyes ősz már, hóbundában billegek, körbebűvöl...

Puha hó pihe paskol, mocorog libegő csend, pici hűs muzsikákból zizegő zeneszó leng.   Fura fátyola formáz csupa csipkevirágot, susogó suta körtánc nevetősre varázsolt.  ...

Lelkem már csak Tied. Összezár sok sóvár évtized.   Dajkálom – megremeg. Ha álom, hadd szálljon réveteg.   Szerelem, csók, talány, kábulat –   végtelen...

Csak üldögélünk, kettesben, csendben, időtlen este. Szitál felettünk tétova versem, álmom keresve.   Magamba zárok ihletet, órát, illatot ízet. Lomha zsarátnok, távoli ábránd lassan elenged....

Már mosolyogni se tudsz, kicsikém. Nem, ne tagadd, hiszen úgyse lehet. Ejtsd kezed – így! – tenyerembe puhán. Árva tekinteted el ne takard.   Ampelos...