Megrázóan szomorú soraid szíven ütöttek, különösen a befejezése csalt könnyeket a szemembe. Az én szüleim nem ilyenek voltak, ők kimutatták az érzéseiket. Édesanyám míg csak dobogott a szíve, szeretett. Ha bajban voltam, vígasztalt, ha örömöm volt, együtt örült velem. 21 évvel élte túl az édesapám, s bár ő lett özvegy, neki kellett engem vígasztalnia, mert én annyira önző vagyok, hogy nem tudok elengedni senkit, akit szeretek. Édesanyám is nehezen engedtem el, pedig tudtam, hiszen láttam, hogy a szervezete feladta, közel 92 évet élt, míg édesapám nem töltötte be a 71-et sem. Aput a kapuban vártuk az öcsémmel és szaladtunk elé, amikor megláttuk. Ő pedig felkapott bennünket. Büszke volt ránk és a lehetőségeihez képest mindent megadott nekünk. Fizetéskor mindig hozott édességet. A szoba-konyhás kis házban – melyhez nagy kert tartozott – a konyhából a szobába hintáztunk, mert az ajtófélfára felszerelt hintát. Természetesen kint az udvarban is volt, ráadásul kettes, hogy az öcsémmel egyszerre tudjunk hintázni. Nem részletezem, mert regényt tudnék írni, hogy milyen szeretetben, figyelemben és jóságban teltek a gyermek éveim. Ezekből építkezem, ezek miatt tudok olykor optimista és vidám lenni, mert a felnőtt életem az csapnivalóan rossz volt. Ezt se részletezem, mert nem erre van ez az irodalmi fórum. A lényeg az, hogy az életem nagyobb része küzdelemben, harcban, társ nélküli magányban telt el. Pedig édesapámnak is meghalt az édesanyja, aki még csak 28 éves volt. Addig 8 gyermeknek adott életet, 4 meghalt, még az ő életében, a maradék négyet elhagyta az apjuk és külön-külön kerültek egy-egy rokonhoz, mégis szinte imádott bennünket. Édesanyám pedig maga volt a megtestesült jóság, szeretet, hűség, aki az otthon melegét biztosította számunkra.
Te olyan szépséges sorokat írtál, hogy ha férfi lennél, még azt gondolnám, hogy udvarolni akarsz nekem. Félretéve a tréfát, nagyon-nagyon szépen köszönöm a kedves soraid.
Kedves Gábor!
Egyet értek mindazzal, amit válaszlevélben írt. Igen, a csalódások is alakítanak bennünket és jó tudni, hogy az után is van/lehet élet.
Szeretettel: Rita
„Ahol a jelen tolja a múltat,”
Bizony ezt teszi és ez leginkább akkor szomorú, ha a múlt már sokkal hosszabb, mint ami még az élettől várható.
Szeretettel: Rita
„S boldog lesz a méla hajnal,
Mert napfény kelti diadallal
Mező és a rét együtt énekel,
Gyerekek játszanak vénekkel.”
Így legyen!
Szeretettel: Rita
Nagyszerű, ha valaki így tud gondolni magára. Igaz, hogy ha saját magunk nem tudjuk szeretni és elfogadni, akkor hogyan tudnánk másokat?
Szeretettel: Rita
„Felnőni én sosem fogok,
Örök gyerek így maradok.”
Addig jó, amíg valakiben ott van a gyermeki lélek. Kívánom, hogy ez egész életedben így legyen!
Szeretettel: Rita
Kedves Gyöngyi!
Megrázóan szomorú soraid szíven ütöttek, különösen a befejezése csalt könnyeket a szemembe. Az én szüleim nem ilyenek voltak, ők kimutatták az érzéseiket. Édesanyám míg csak dobogott a szíve, szeretett. Ha bajban voltam, vígasztalt, ha örömöm volt, együtt örült velem. 21 évvel élte túl az édesapám, s bár ő lett özvegy, neki kellett engem vígasztalnia, mert én annyira önző vagyok, hogy nem tudok elengedni senkit, akit szeretek. Édesanyám is nehezen engedtem el, pedig tudtam, hiszen láttam, hogy a szervezete feladta, közel 92 évet élt, míg édesapám nem töltötte be a 71-et sem. Aput a kapuban vártuk az öcsémmel és szaladtunk elé, amikor megláttuk. Ő pedig felkapott bennünket. Büszke volt ránk és a lehetőségeihez képest mindent megadott nekünk. Fizetéskor mindig hozott édességet. A szoba-konyhás kis házban – melyhez nagy kert tartozott – a konyhából a szobába hintáztunk, mert az ajtófélfára felszerelt hintát. Természetesen kint az udvarban is volt, ráadásul kettes, hogy az öcsémmel egyszerre tudjunk hintázni. Nem részletezem, mert regényt tudnék írni, hogy milyen szeretetben, figyelemben és jóságban teltek a gyermek éveim. Ezekből építkezem, ezek miatt tudok olykor optimista és vidám lenni, mert a felnőtt életem az csapnivalóan rossz volt. Ezt se részletezem, mert nem erre van ez az irodalmi fórum. A lényeg az, hogy az életem nagyobb része küzdelemben, harcban, társ nélküli magányban telt el. Pedig édesapámnak is meghalt az édesanyja, aki még csak 28 éves volt. Addig 8 gyermeknek adott életet, 4 meghalt, még az ő életében, a maradék négyet elhagyta az apjuk és külön-külön kerültek egy-egy rokonhoz, mégis szinte imádott bennünket. Édesanyám pedig maga volt a megtestesült jóság, szeretet, hűség, aki az otthon melegét biztosította számunkra.
Szeretettel: Rita
„Gondolataim sorát betűvé formázom.
Köszönöm irhám egyediségét, ez így pompás!
Viszlát! Közös emlékeink végére pont jár!”
Remek sorok. Egy önérzetes hölgy így szakít.
Szeretettel: Rita
„Fészket adtam én is…másoknak,
És szebbé tettem mások világát…”
Nemes, szép cselekedet.
Szeretettel: Rita
A tenger és a különleges forma, ahogy a szavakat elhelyezted, szintén nagyon tetszettek.
Szeretettel: Rita
Kedves Ágnes!
Te olyan szépséges sorokat írtál, hogy ha férfi lennél, még azt gondolnám, hogy udvarolni akarsz nekem. Félretéve a tréfát, nagyon-nagyon szépen köszönöm a kedves soraid.
Legyen szép napod!
Szeretettel: Rita