Nagyon szép sorok. Bizony, így érdemes élni. Adni a szeretetet és cserébe semmit se remélni, ám de az visszatér hozzánk. Nem attól, kinek adtuk, olyantól, akire nem is számítottunk.
„Csalódottságom most még maradjon,
De én többet már nem nézek feléd.”
Csalódottság, dűh, harag, vádolás. Igen, ezeket érezzük, ha elhagyottnak, megcsaltnak, becsapottnak érezzük magunkat. Idővel talán kevésbé fájnak már ezek a dolgok, aztán még az az idő is eljöhet, amikor azt gondoljuk, hogy jobb, hogy így történt, legalább esélyünk lett arra, hogy igazabb életet éljünk.
A kínt megelőzte az élvezet, a két test eggyé válásának öröme, gyönyöre. Csodás volt, ahogy a petesejt befogadta az ondósejtet és azok eggyé válvásuk után osztódni kezdtek. E két sejtben benne volt az élet, az emberré létel. Nem csoda, ha olykor visszavágyunk oda, ahol biztonságban voltunk, az élet gondjáról, bajáról semmit se tudtunk. Nem áztunk, fáztunk és nem is csalódtunk. Édesanyánk testéből táplálkoztunk. A szülés fájdalmát feledtette a gyermek világra jötte, aki akkor már öntudatlanul is tudta, hogy az élet könny és bánat, mert az első, amit tennie kellett az volt, hogy sírjon. Mosolyogni, nevetni sokkal később tanult meg, de a sírás mindig osztályrésze marad és maradt, míg csak él.
Írhatnám az anyagmegmaradás törvénye szerint, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul, azonban ez a vers sokkal többet érdemel ennél. Mély érzelmű csodás soraid öröm volt olvasni. A szerelem határtalán boldogságot tud hozni, de ugyanekkora fájdalmat is, ha viszonzatlan marad.
Jók ezek az apevák, de azért én nőként férfibe tudok szerelmes lenni. Egyébként az én műfajom – mármint, amit valóban a sajátomnak érzek az a szatíra.
Szeretettel: Rita
Remek sorok. Tetszéssel olvastam mindhármat.
Szeretettel: Rita
Az idő már csak ilyen. Minél idősebb az ember, annál jobban rohan.
Szeretettel: Rita
Nincs is nagyobb öröm annál, mint amikor egy édesanya ringatja a gyermekét. Hamar elszalad az az idő, de örökké emlékezetes marad.
Szeretettel: Rita
Nagyon szép sorok. Bizony, így érdemes élni. Adni a szeretetet és cserébe semmit se remélni, ám de az visszatér hozzánk. Nem attól, kinek adtuk, olyantól, akire nem is számítottunk.
Szeretettel: Rita
Tetszéssel olvastam mind a hármat.
Szeretettel: Rita
„Csalódottságom most még maradjon,
De én többet már nem nézek feléd.”
Csalódottság, dűh, harag, vádolás. Igen, ezeket érezzük, ha elhagyottnak, megcsaltnak, becsapottnak érezzük magunkat. Idővel talán kevésbé fájnak már ezek a dolgok, aztán még az az idő is eljöhet, amikor azt gondoljuk, hogy jobb, hogy így történt, legalább esélyünk lett arra, hogy igazabb életet éljünk.
Szeretettel: Rita
„Eltűntek, mint százezer pillanat,
Miket újra álmodsz, újra éled
Amíg eljön a pirkadat.”
Nagyon szép hasonlat, a vers vége viszont optimista. „szemedben a tavasz tüze látszik.”
Szeretettel: Rita
Kedves Zoé!
A kínt megelőzte az élvezet, a két test eggyé válásának öröme, gyönyöre. Csodás volt, ahogy a petesejt befogadta az ondósejtet és azok eggyé válvásuk után osztódni kezdtek. E két sejtben benne volt az élet, az emberré létel. Nem csoda, ha olykor visszavágyunk oda, ahol biztonságban voltunk, az élet gondjáról, bajáról semmit se tudtunk. Nem áztunk, fáztunk és nem is csalódtunk. Édesanyánk testéből táplálkoztunk. A szülés fájdalmát feledtette a gyermek világra jötte, aki akkor már öntudatlanul is tudta, hogy az élet könny és bánat, mert az első, amit tennie kellett az volt, hogy sírjon. Mosolyogni, nevetni sokkal később tanult meg, de a sírás mindig osztályrésze marad és maradt, míg csak él.
Szeretettel: Rita
Írhatnám az anyagmegmaradás törvénye szerint, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul, azonban ez a vers sokkal többet érdemel ennél. Mély érzelmű csodás soraid öröm volt olvasni. A szerelem határtalán boldogságot tud hozni, de ugyanekkora fájdalmat is, ha viszonzatlan marad.
Szeretettel: Rita