Én is írtam ezzel a címmel egy verset, amit fel is tettem. Bocsánat, de nem tőled loptam, már korábban adtam és nem kívántam megváltoztatni pusztán azért, mert egyezik a Te versed címével. A témája is teljesen más, ez a címegyezőség a véletlenek találkozása volt.
Így igaz. Minden reggel egy új nap kezdete. Egyszer eljön az is, amikor a felkelő nap már nem talál ránk, ezért fontos, hogy minden nap megtegyünk minden tőlünk telhetetőt, mert nem biztos, hogy lesz holnapunk.”A szépség megérint,látnom nem elég,szívemben-lelkemben örökre fogan,örömmel átadom érzésem feléd.”
Igen, ezt kell tennünk, örömöt nyújtani, amig időnk van rá.
„az ilyen emberek, mint én
a jövő kiválóságai számára
követendő példaként álljanak,
és világító fáklyaként
a helyes utat mutassák.”
Remek. Aki ilyent ír, az nem szenved önbizalom hiányban, miközben tudom, hogy ez nem komoly, hiszen sokkal szerényebb ember vagy, mint, hogy magad állítanád példaképnek. Egyébként a Nappalt érdemes visszavárnod, mert a sötétben nem látod, hogy kik a barátaid.
Szívesen.

Szeretettel: Rita
„te magad vagy a gonosz,
miközben a lángot
lassan hamu fedi.”
Nem számít miként kezelnek, magunkban kell hinnünk és ez hitünk lassan kisugárzik másokr is.
Szeretettel: Rita
„Szerelmem, a nyár képe tárul előttem,
Melynek erejét én rímekbe foglaltam,
S a szépségét, varázsát élvezem magam.”
Szeretettel olvastam szép, nyári soraid.
Rita
Élmény volt olvasni csodaszép soraid.
Szeretettel: Rita
Szívesen.
Szeretettel: Rita
„nem tudni sohasem, mit hoz a holnap.”
Így igaz. Minden reggel egy új nap kezdete. Egyszer eljön az is, amikor a felkelő nap már nem talál ránk, ezért fontos, hogy minden nap megtegyünk minden tőlünk telhetetőt, mert nem biztos, hogy lesz holnapunk.”A szépség megérint,látnom nem elég,szívemben-lelkemben örökre fogan,örömmel átadom érzésem feléd.”
Igen, ezt kell tennünk, örömöt nyújtani, amig időnk van rá.
Szeretettel: Rita
„Minden lélek gyönyörű gyémánttá válik.
Az élet időközönként megcsillogtatja, hogy láthatóvá válj.”
Nagyon szép gondolat.
Szeretettel: Rita
„De hosszú percek és órák vannak, míg a félelem a társamul szegődött,” Nagyon szorongató, nehéz érzés lehet, az a fő, hogy sikerül megszabadulni tőle.
Szeretettel: Rita
„Hiszen élni akar,mindent megpróbál,
éljenek gyümölcsfák, kerti virágok,
két keze áldása díszítsen oltárt.”
Reményteljes, szép soraid tetszéssel olvastam. Sajnos ismét forró nyár lett, de talán lesznek még igazi nyári napok is esővel, ami nagyon hiányzik.