Meglepett, hogy őszinte és szenvedélyes versemmel egyet tudtál érteni. Így igaz, hogy nem elég egyszer meggyújtani a tüzet, hanem tenni kell azért, hogy az folyamatosan égjen, amihez táplálni kell. Mivel a kis hétvégi házamban, ahová három évvel ezelőtt kiköltöztem a lakásból, van egy fa tüzelésű kályha, így akár ennek révén is igazságként tudom állítani, hogy bizony arra időnként rá kell rakni egy-egy nagyobb darabot, hogy ki ne aladjon, a meleg megmaradjon. Gyermekkoromban pedig mindenhol – legalábbis falun, ahol leéltem az életem – kályhával fűtöttünk, akkor arra szenet is raktunk, mivel télen éjszaka nem egyszer előfordult a minusz 20 fok is. Mivel ezek a telek már elmúltak, itt ebben a kicsi kis házikóban elég, ha csak fával fűtök. Ahogy a kályhában a tüzet, úgy kell táplálni az érzéseinket is. Nem csak a szerelmet, hanem a szeretetet, barátságot, emberi kapcsolatokat is. Ha nem ezt tesszük, akkor magányossá válunk, vagy azok maradunk. Az ember pedig társas lény, nem magányra, hanem szerelemre, szeretetre, barátságra, elfogadásra vágyik. Persze nem feltétlenül mindre, de ha nem remete, akkor valamelyik fontos számára.
Köszönöm az olvasást. Ha egy ember olvassa, már akkor is érdemes volt feltenni. A tanulás már akkor megtörtént, amikor a rossz utolért. Nem dédelgetem magamban. Erre a néhány napra, ami még felkelhet rám, nem érdemes arra gondolni, ami fájt, bántott, amiből tanulnom kellett. Az élet a legnagyobb tanító mester, most arra tanít, hogy élvezzem a hátralevőt, hogy merjek élni, magamnak kedvezni. Épp eleget dolgoztam és tettem másokért, ideje, hogy magamért is tegyek, mert ha több évtizedes esztendő pilleként szállt el, akkor mennyire van szüksége ennek a néhány napnak, vagy órának? Ráadásul kit érdekel, hogy mit tanultam a múltamból, vagy mit nem? Nincs pótvizsga. Elmúlt, be kell temetni, hogy sima legyen az út előttem, az a kurta, ami még hátra van. Megengedem magamnak, hogy boldog legyek és teszek azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben és nem érdekel, hogy ki mit gondol, akárcsak a hintás képről is. Miért ne lehetne hintázni, labdázni, a kenyér sarkát letőrni, frissen kisűlt rántott húst magában megenni, forró nap elől a légkondis szobában írni/olvasni? Amivel másnak nem ártok, azt mind megtehetem, ha kedvem van hozzá, mert megengedem magamnak. Hogy várjam el, hogy fontos legyek bárki számára is, ha magam se becsülöm, nem értékelem, ha korlátok között élek és vezekelek? Inkább irigyeljenek, mint hogy sajnáljanak! Pozitív energiát adok az embereknek, nem negatívat. Mosolyommal ajándékozom meg mindazokat, akik találkoznak velem. Ha kedveset nem tudok mondani, akkor hallgatok, de ha mást bántanak, akkor kiállok érte és megvédem. Természetesen mindenki úgy él, ahogy akar, szíve joga, a magam részéről inkább nevetek, mint sírok, inkább örülök, mint, hogy bánatos legyek, inkább a szépre emlékezem, mint hogy lehúzzon mindaz, ami rossz volt. Elég volt belőle annyi, amennyi akkor ért, még sok is. Saját magamnak nem okozok szomorúságot, arról gondoskodnak mások, de igyekszem velük nem törődni.
Én pedig épp az ilyen karaktereket védtem egész életemben. Ez volt a küldetésem. Mindig bátor voltam és harcrakész. Folyton azt mondták a tanáraim, hogy fiam menj ügyvédnek! Később – és ezt meg is írtam – úgy éreztem, hogy inkább ügyész lennék, mert az ügyvéd pénzért simán odaáll a bünöző mellé. Mikor gyerek voltam, akkor azt gondoltam, hogy az ügyvéd védi azokat, akiket igaztalanul bántottak. A magam hibáit, bűneim is vállaltam. Igen, nem vagyunk egyformák és ez szerintem így van jól. Két dudás nem fér meg egy csárdában és kakasból is elég egy a tyúkolban. Nálam bizonyos mértékig változott a helyzet, mert inkább magam ítélem meg, mint másokat, de nem vagyok hajlandó félni attól, hogy kinyilvánítsam a véleményem és attól sem, hogy beismerjem, hogy én is gyarló ember vagyok, és nem vagyok különb a deákné vásznánál. Magam adom, nem pedig másokat utánozok. Viszont nem vagyok kötelező tantárgy, akinek nem kell az őszinte szó, az ne engem válasszon!
Igen, természetesen észrevettem, hiszen meg is írtam, hogy ezt tanácsoltam volna. Rövid az élet, a nagy része már elszállt, mint egy nyári pillangó. Azt a keveset, ami még megadatik lehetőleg békességben – elsősorban magunkkal megbékélve – kell élnünk, mert akkor ezt sugározzuk másokra is. Engedjük meg magunknak azt, hogy boldogok legyünk. Tegyük azt, ami jólesik, természetesen úgy, hogy azzal másoknak ne ártsunk. Ilyenekre gondolok, mint pl. ha fáradt vagy, pihenj le, ha meginnál egy pohár bort, akkor tölts magadnak, ha kedved van valakivel beszélgetni, akkor hívjad fel, ha álmos vagy, aludj nyugodt lelkiismerettel, ha a friss kenyérnek csak a sarkát akarod megenni, akkor azt edd meg! Természetesen hosszan lehetne sorolni. Mindenkinek más okoz örömöt, azt kell, hogy megtalálja és élvezze, amíg arra lehetősége van.
„Ide tévedtem”. Nagyon szép, megható sorokat írtál, melyeket tetszéssel és egyetértéssel olvastam. Akár hívő valaki, akár nem, a régi bűnöket meg kell bánni, letenni és többé azokra nem is emlékezni. Élni az új életet, amíg van rá itt a földön lehetőség.
„Viszont Éles Géza csapata kitartóan ígérget, lesz csatorna a legeldugottabb utcában, a busz bekanyarodik minden sarkon, tejet és mézet küldenek a nyugdíjasoknak, napelem borítja majd az iskolák és az óvodák falait, a főútvonalakról kitiltják a kamionokat.”
Remek írás volt. Nálunk is épp ez történt. Ugye nem lehet mindent megvalósítani, mert vannak olyan események, melyek előre nem láthatók és azok el tudják vinni azt a pénzt, amit a kampány idején még másra gondoltak elkölteni. Szóval ezt használta ki az ellenfél és ígért tücsköt, bogarat, majd nagy fölénnyel győzött.
Első dolga a saját fizetésük megemelése volt és kivetette az ingatlanadót, amit a korábbi testület önkormányzati pénzből állt. Úgy, hogy „jól” kezdett az új gárda. Majd a választások előtt tesznek valamit, odadobnak egy gumicsontot és maradnak.
Kedves Tonió!
Igen, ebben a témában egy húron pendülünk, a szép emléket érdemes megőrizni.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Meglepett, hogy őszinte és szenvedélyes versemmel egyet tudtál érteni. Így igaz, hogy nem elég egyszer meggyújtani a tüzet, hanem tenni kell azért, hogy az folyamatosan égjen, amihez táplálni kell. Mivel a kis hétvégi házamban, ahová három évvel ezelőtt kiköltöztem a lakásból, van egy fa tüzelésű kályha, így akár ennek révén is igazságként tudom állítani, hogy bizony arra időnként rá kell rakni egy-egy nagyobb darabot, hogy ki ne aladjon, a meleg megmaradjon. Gyermekkoromban pedig mindenhol – legalábbis falun, ahol leéltem az életem – kályhával fűtöttünk, akkor arra szenet is raktunk, mivel télen éjszaka nem egyszer előfordult a minusz 20 fok is. Mivel ezek a telek már elmúltak, itt ebben a kicsi kis házikóban elég, ha csak fával fűtök. Ahogy a kályhában a tüzet, úgy kell táplálni az érzéseinket is. Nem csak a szerelmet, hanem a szeretetet, barátságot, emberi kapcsolatokat is. Ha nem ezt tesszük, akkor magányossá válunk, vagy azok maradunk. Az ember pedig társas lény, nem magányra, hanem szerelemre, szeretetre, barátságra, elfogadásra vágyik. Persze nem feltétlenül mindre, de ha nem remete, akkor valamelyik fontos számára.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Köszönöm az olvasást. Ha egy ember olvassa, már akkor is érdemes volt feltenni. A tanulás már akkor megtörtént, amikor a rossz utolért. Nem dédelgetem magamban. Erre a néhány napra, ami még felkelhet rám, nem érdemes arra gondolni, ami fájt, bántott, amiből tanulnom kellett. Az élet a legnagyobb tanító mester, most arra tanít, hogy élvezzem a hátralevőt, hogy merjek élni, magamnak kedvezni. Épp eleget dolgoztam és tettem másokért, ideje, hogy magamért is tegyek, mert ha több évtizedes esztendő pilleként szállt el, akkor mennyire van szüksége ennek a néhány napnak, vagy órának? Ráadásul kit érdekel, hogy mit tanultam a múltamból, vagy mit nem? Nincs pótvizsga. Elmúlt, be kell temetni, hogy sima legyen az út előttem, az a kurta, ami még hátra van. Megengedem magamnak, hogy boldog legyek és teszek azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben és nem érdekel, hogy ki mit gondol, akárcsak a hintás képről is. Miért ne lehetne hintázni, labdázni, a kenyér sarkát letőrni, frissen kisűlt rántott húst magában megenni, forró nap elől a légkondis szobában írni/olvasni? Amivel másnak nem ártok, azt mind megtehetem, ha kedvem van hozzá, mert megengedem magamnak. Hogy várjam el, hogy fontos legyek bárki számára is, ha magam se becsülöm, nem értékelem, ha korlátok között élek és vezekelek? Inkább irigyeljenek, mint hogy sajnáljanak! Pozitív energiát adok az embereknek, nem negatívat. Mosolyommal ajándékozom meg mindazokat, akik találkoznak velem. Ha kedveset nem tudok mondani, akkor hallgatok, de ha mást bántanak, akkor kiállok érte és megvédem. Természetesen mindenki úgy él, ahogy akar, szíve joga, a magam részéről inkább nevetek, mint sírok, inkább örülök, mint, hogy bánatos legyek, inkább a szépre emlékezem, mint hogy lehúzzon mindaz, ami rossz volt. Elég volt belőle annyi, amennyi akkor ért, még sok is. Saját magamnak nem okozok szomorúságot, arról gondoskodnak mások, de igyekszem velük nem törődni.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Én pedig épp az ilyen karaktereket védtem egész életemben. Ez volt a küldetésem. Mindig bátor voltam és harcrakész. Folyton azt mondták a tanáraim, hogy fiam menj ügyvédnek! Később – és ezt meg is írtam – úgy éreztem, hogy inkább ügyész lennék, mert az ügyvéd pénzért simán odaáll a bünöző mellé. Mikor gyerek voltam, akkor azt gondoltam, hogy az ügyvéd védi azokat, akiket igaztalanul bántottak. A magam hibáit, bűneim is vállaltam. Igen, nem vagyunk egyformák és ez szerintem így van jól. Két dudás nem fér meg egy csárdában és kakasból is elég egy a tyúkolban. Nálam bizonyos mértékig változott a helyzet, mert inkább magam ítélem meg, mint másokat, de nem vagyok hajlandó félni attól, hogy kinyilvánítsam a véleményem és attól sem, hogy beismerjem, hogy én is gyarló ember vagyok, és nem vagyok különb a deákné vásznánál. Magam adom, nem pedig másokat utánozok. Viszont nem vagyok kötelező tantárgy, akinek nem kell az őszinte szó, az ne engem válasszon!
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Igen, természetesen észrevettem, hiszen meg is írtam, hogy ezt tanácsoltam volna. Rövid az élet, a nagy része már elszállt, mint egy nyári pillangó. Azt a keveset, ami még megadatik lehetőleg békességben – elsősorban magunkkal megbékélve – kell élnünk, mert akkor ezt sugározzuk másokra is. Engedjük meg magunknak azt, hogy boldogok legyünk. Tegyük azt, ami jólesik, természetesen úgy, hogy azzal másoknak ne ártsunk. Ilyenekre gondolok, mint pl. ha fáradt vagy, pihenj le, ha meginnál egy pohár bort, akkor tölts magadnak, ha kedved van valakivel beszélgetni, akkor hívjad fel, ha álmos vagy, aludj nyugodt lelkiismerettel, ha a friss kenyérnek csak a sarkát akarod megenni, akkor azt edd meg! Természetesen hosszan lehetne sorolni. Mindenkinek más okoz örömöt, azt kell, hogy megtalálja és élvezze, amíg arra lehetősége van.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
„Ide tévedtem”. Nagyon szép, megható sorokat írtál, melyeket tetszéssel és egyetértéssel olvastam. Akár hívő valaki, akár nem, a régi bűnöket meg kell bánni, letenni és többé azokra nem is emlékezni. Élni az új életet, amíg van rá itt a földön lehetőség.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Kellemes hangulatú Dunaparti sétád tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
„ez nem politikai hovatartozás kérdése, az ország miniszterének kijáró megtiszteltetés.”
Ezt kellene a parlamentben is bevezetni, hogy a képviselők a helyhez és a választóikhoz méltóan tudjanak viselkedni.
Szeretettel: Rita
Nagyon jó és találó írás.
Szeretettel: Rita
„Viszont Éles Géza csapata kitartóan ígérget, lesz csatorna a legeldugottabb utcában, a busz bekanyarodik minden sarkon, tejet és mézet küldenek a nyugdíjasoknak, napelem borítja majd az iskolák és az óvodák falait, a főútvonalakról kitiltják a kamionokat.”
Remek írás volt. Nálunk is épp ez történt. Ugye nem lehet mindent megvalósítani, mert vannak olyan események, melyek előre nem láthatók és azok el tudják vinni azt a pénzt, amit a kampány idején még másra gondoltak elkölteni. Szóval ezt használta ki az ellenfél és ígért tücsköt, bogarat, majd nagy fölénnyel győzött.
Első dolga a saját fizetésük megemelése volt és kivetette az ingatlanadót, amit a korábbi testület önkormányzati pénzből állt. Úgy, hogy „jól” kezdett az új gárda. Majd a választások előtt tesznek valamit, odadobnak egy gumicsontot és maradnak.
Szeretettel: Rita