Kikelet
Zsendül a zöld a végeken, Serken a sárga a réteken, Zendül a dal az ághegyen, Kikelet táncol a szeleken. Tűnik a hó vízereken, Éled az
Vajna-Kánagy Rozi
2026.04.20.
Nincs hozzászólás
Zsendül a zöld a végeken, Serken a sárga a réteken, Zendül a dal az ághegyen, Kikelet táncol a szeleken. Tűnik a hó vízereken, Éled az
Biztos, ismerős, sötét Ez a barlang Hisz’ idebent csak én Bántom magam Kint él a világ Kimehetnék Levegő van, élet A része lehetnék Érint a
A pillanat már elsuhant, És lassan-lassan este van… De remélem lesz még ilyen, Békésen ébredő vasárnap reggelem. Vasárnapi ébredés Felébredek. Még teljes a sötétség, s
MINDEN NAP Az arcon táncot jár a fény, s a szempillák rezzenése mögött felsejlő szivárványhártya álmosan mocorog. Szorosra csukja kapuját a bujdosó tekintet: rejtekében
LÉPJ KI! ha fáj a lelked, ha közeledbe érek, tudd: nem én fájok. mind, elhervadt álmok… homályból áttűnő testetlen magányok. sötétben dermedő titkok
Meg akarom kóstolni a holdat ! A nap sugarát fényezné a kardom. Felszállnék a szivárványos útra. A csengő-bongó fát is akarom ! Érzem…a mosolygó
Elindulok. Elhagyom hűs otthonom Bús, tágas nyugalmát. A hideg megérinti arcom. Borzongok. Jó, hogy rajtam van ez a kiskabát. Álmosan nyújtóznak az ébredő őszi fák.
Valami megmozdul. Emberek önfeledt kacagása Száll fel a térben. Kedves szavak fürdetik egymást Nyiladozó fényben. Harangszó kondul. A régi, kopottas templom Egyszeriben újraéled, Nem
Eldőlnek a fűszálak, Tavaszi szélben szállnak, Borús esőcseppek elől Elhajlanak a faágak. De minden szár tetején, Egy-egy kis virág körbeér, Vidám dalt csilingel A
Ülök a stégen, nézem a vizet, Habcsók-fodrokat vet a felszín. Tetté érik az erő szívemben, Tekintetem a mélységbe visz. Mit látok ottan? Roncsolt múltamat, De
indulás és érkezés erről szól az életünk jó előre nem tudhatjuk hány mérföldet léphetünk két pillanat csak az élet mosoly és könny lengi be éji
A konc: odadobott kolonc Csak vedd fel, És edd meg, Mert ha nem, hát Megetetik veled. Szavad ne feledd! Csak egy lógó konc! Te
Hajnalban ébredek, Kifelé révedek. A sűrű ködfátyolba burkolózott December eleji hajnalt kémlelem. Még visszahúz a takaró, Mikor álomtól kókadozó Réveteg szememmel Az ablak üvegét
Ébredés A csend perceiben fény ölel át, selymes szellő bontogat vitorlát, a kék ég hallgatag nyugalma int, a természet szépsége megérint. Könnyed lebegést, borzongást érzek,
Szép kikelet gyere már! Fújd el a föld ridegét! Szél ha zenél, az idő is muzsikál tefeléd. Fénylik az ég. Veled itt most csepeg, olvad