Málnahab
Estefelé jár már a nap, Lassan indul a kis csapat. Nagypapa és két unoka Szedés után elfáradva. Hazára kis kanna málna Vándorol határból házba.
Telekné Balog Magdolna
2026.08.24.
Nincs hozzászólás
Estefelé jár már a nap, Lassan indul a kis csapat. Nagypapa és két unoka Szedés után elfáradva. Hazára kis kanna málna Vándorol határból házba.
Ne vidd el a nyarat! Hát már megint elindultál! Pedig tavaly szentül ígérted, hogy legközelebb már maradnál. De a villanyoszlopon észrevettelek. Ott álltál te is
Unalom Korhadt, szögletes fal az ég. Nehézkes, állott szagú szoba fala. Minden kimondott és leírt szó elhervad a bútorok fájának tikkadt illatában. Az élvezett
NYÁRI KALAND – AZ ELSŐ CSÓK Hullámok söpörnek végig a parton. Az óriási víztömeg ritmusosan csapódik neki a közeli szikláknak. Sehol egy lélek, ami nem
A HŐSÉG Bizonyos szempontból kétféle ember létezik: Az egyik imádja a meleget, szeret sütkérezni a napon, és akkor érzi jól magát, ha a bőre színe
Kislányként a nyári szünet mintegy felét a vidéki nagyszüleimnél töltöttem. Egy régi házban éltek a falu szélén. A kert végén pedig már a mező terült
Reggel a parton. Hat óra múlt pár perccel. A fehér gyöngyházfényű kora reggeli párában a sétány hívogatóan hűvös, a tó tükre olyan, mint egy kék
Szerelmet követelt a Nyár magának. A világot bejárva, tombolva kereste. Térdre hullva adta az ember lányát urának, s a Nyár ölelő karjai között porrá égette.
Színes papírvirágokat álmodtam, szirmukba a szél belekapott, s repültek a város fölé hangtalan. Szórták a pasztell papírvirágport. Eltűntek. Nyomukban papírvirágba borult a tavaszi aszály égette
De jó! Elmentek a gyerekek nyaralni! Végre én is szabad vagyok! Most tényleg nincs semmi dolgom. Holnap vasárnap. Hová utazzam a hétvégén? – Évi fel-alá
Éjszaka volt mikor megláttam a napvilágot. 103 testvéremmel együtt egy kék kerti hordó volt a bölcsőnk, benne kellemesen állott esővíz. Anyámat nem ismertem, apám létezését
1. szonett – Monológ a naphoz Várom a hajnal derűjét ébren, hogy jöjjön fényed, amit elérhetek. Sugárzó arcod mindig öröm nekem, csókodtól csendben, békében élek.
Az ősz kissé szomorkásan üldögélt a szobában. Ruhája ódivatú volt: alul ráncos anyagú, felül ráborítva egy rojtos vászonkendő. Rozsdavörös hajába színes leveleket tűzdelt. Nagy zsebes
Ülök a teraszon, hátam a széknek támasztom, arcom fölfelé fordítom, felettem a kék égen habkönnyű, kövér felhőpamacsok úsznak át, rakoncátlan szélgyerekek terelték oda őket. Körülöttem
Július végén a családommal Horvátországban nyaraltam. Az ott töltött feledhetetlen napokról útinapló készült, amelyet technikai okok miatt (nem volt internetünk) csak most, így utólag tudok
Júliusi ég alatt fény lebeg, szellő simít gyümölcsös ágakat. A délidő csöndje mézédes, mély, izzó sugár viszi a vágyakat. Lassú folyóként gördül az idő, nap
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nyár a legkedvesebb évszakom. Persze gyerekként, mint mindenki, élveztem a szünidő nyújtotta felhőtlen szórakozást, a levegőt, vizet, napfényt, bár
Nyár van, ezer színben fürdik a város, Megrengetik hang- és fényrobbanások, S az utcákon hömpölygő emberhadak Egy falatnyi létért fejvesztve futnak. Hűs, sós tengerre szomjazik