A vásár

A piac ezen a hétvégén a kelleténél is hangosabb volt. Rudi a nagypapájával járta be keresztül kasul a kofakirályok uralta birodalmat. Az egész olyan volt, mint egy elnagyolt játék, ahol a harcosok következő küldetésükre készülve bevásárolnak élelemből, fegyverekből, páncélból, varázsitalokból és varázstekercsekből. Nagyapa listáján persze ezek közül semmi nem szerepelt. Volt rajta cékla, egy csokor sárgarépa, egy csokor retek, és két kiló krumpli. Nagymama, még mielőtt elindultunk volna háromszor elmagyarázta, hogy a Marikához menjünk répáért és retekért. A Tojásbárónál lehetett lédús friss céklát kapni. A krumplit pedig majdnem mindegy kinél vesszük, a lényeg, hogy ne legyen túl puha. A listán minden tétel mellett ott szerepelt a megadott név.

A piac közepén állva, majdnem egy óra mászkálás után a duó megállt. Nagyapa a fejét vakargatta.

  • Nagyanyád mindent elmondott. A gond csak az, hogy fogalmam sincs ki az a Marika és melyik a Tojásbáró. Te emlékszel valamelyikre?
  • Azt hiszem. Két hete voltam kint a mamával és akkor mindenkinek bemutatott.
  • Meg tudod találni őket?
  • Megpróbálhatom.
  • Na akkor nesze itt a pénz és a lista, vegyél meg mindent és a buszmegálló felé eső kijáratnál találkozunk. – ezzel nagyapa sarkon fordult és eltűnt a tömegben.

Leleményes Rudi nekiindult egyedül a tömegnek. Először bátortalanul tekintett körbe. Egyedül ebben a hatalmas világban, elveszettnek érezte magát. Ám nemsokára eszébe jutott mire gondolt először, mikor ma meglátta a piacot. Elképzelte magát, mint hőst, a felnőttekkel egyenrangú, küldetésre induló felfedezőt. Így könnyebb volt. Kihúzta magát és céltudatosan elindult az egyik asztal felé. „Minden bizonnyal ez Marika pultja és itt majd megkapok mindent.” – gondolta.

A pulthoz érve nem „Marikát” látta a zöldségek mögött, hanem egy morcos vörös orrú bácsit. Félszegen kérdezte meg tőle, hogy Marika nincs-e itt ma.

  • Marika? Neked legfeljebb Marika néni Vagy ilyen jóban vagytok? – mordult rá az öreg.
  • A nagymamámmal voltunk itt két hete és… – kezdte Rudi. De a kép, amelyet magáról, mint hősről felépített, egy pillanat alatt széthullott. Hogyan is képzelte, hogy ő egy hős. A hősöket soha nem állítja meg egy goromba kofa. Talán ő mégsem egy a küldetésre indulók közül. Hanem csak egy fiú, elveszve a hatalmas piac labirintusában, a felnőttek lábainak erdejében.
  • Marika ma nincs itt. Mondd inkább, mit szeretnél? – kérdezte sürgetőn a morcos bácsi.
  • Ezt a listát kaptam. – mondta Rudi és lábujjhegyre állva a bácsi felé nyújtotta a papírt, aki kivette a kezéből és gyorsan végigfutotta.
  • Lássuk csak, cékla, répa, retek és krumpli. Van minden. Egy pillanat. – mondta a kofa, miközben nekilátott összeszedni a listán szereplő tételeket. – Pénz van nálad? – kérdezte, mikor már mindent összekészített.
  • – mondta Rudi és átnyújtotta, amit nagyapától kapott. A kofa megszámolta, majd odaadta a visszajárót és a listát, a pedig szatyrot hősünk elé tette.

Rudi szomorún sétált vissza a buszmegálló felé. Út közben párszor eltévedt és a felnőttek is elég sokszor nekimentek, mintha ott sem lett volna. A kijárathoz érve meglátta odakint nagyapát, aki éppen egy fej vöröshagymát falatozott.

  • Á, hát végre itt vagy. – mondta az öreg és elé sietett, hogy elvegye tőle a nehéz szatyrot. A hagyma csípte hősünk orrát és még a szemei is könnyezni kezdtek.
  • Hol voltál? – kérdezte Rudi.
  • Hát volt egy kis dolgom. – mondta egykedvűen nagyapa.
  • És miért eszel hagymát? – erre nem érkezett azonnal válasz. A nagypapa néhány másodperccel később kotorászni kezdett a zsebében és egy kis aranyfigurát vett elő.
  • Hoztam neked valamit. Mondjuk, hogy vásárfia. – ezzel Rudi felé nyújtotta a kis figurát.
  • Köszönöm. De mi ez? – kérdezte az aprócska figurát szemlélve.
  • Ez kérlek, egy igazi tündér. Legalábbis az egy a sok fajta közül. Az egyik kofa azt mondta, hogy tudja, hol van a tündérbirodalom bejárata, sőt állítólag ezt a kis szobrot is maguktól a tündérektől kapta. Vagy lopta. Nem tudom. – hősünk egy pillanatra nagyon megörült, de aztán eszébe jutott, mit szólnának a barátai, ha elmesélné nekik, amit most nagyapa mondott.
  • Köszönöm. – mondta, majd a zsebébe rejtette az aprócska alakot, amely mintha az utolsó pillanatban megmozdult volna.
Tóth Zoltán
Author: Tóth Zoltán

Tóth Zoltán az Irodalmi Rádió szerzője.Kereső vagyok. Keresem azokat az apró részleteket, amik bármely művet elgondolkodtatóvá tesznek. Azokat az apró mozzanatokat, gondolatokat, helyzeteket, találkozásokat és megoldásokat keresem, amelyek napokkal, hetekkel, hónapokkal, évtizedekkel egy mű elolvasása után azt a bizonyos „Aha!” felismerést keltik. Tisztelem azokat, akik zsigerből képesek ilyen műveket írni és becsülöm azokat, akik törekszenek erre. Ezzel próbálkozom én is. Gyakran a leglehetetlenebb élethelyzetekben engedem a gondolatoknak, hogy szabadon cikázzanak, alkossanak és mozizzanak. S a leglehetetlenebb helyzetekben alkotott gondolathalmazok teremtik meg a legérdekesebb meséket. A történeteket a végtelenről. Így meséltem régen és így mesélek ma is, kedvtelésből, hobbiból, a történeteket kérésre és a meséket, mert el akarják mondani magukat. Ez vagyok én, egy kis mese, egy kis valóság, egy kis álmodozás. Tóth Zoltán vagyok, mesemondó, történetíró, álmodozó.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Csalók

–  Hová, hová ilyenkor korán? – Ne is kérdezd! Szaladok a boltba, friss kiflit venni. Legalább negyven kellene – Csak nem vendégeitek jöttek? Ilyenkor? Már

Teljes bejegyzés »

VIRÁGOK

VIRÁGOK Virágok közt élni, mennyei dolog. Ettől kap erőre és frissül a lélek, A szép utáni vágy bennünk örökké lobog, Ezt vallom ameddig e földön

Teljes bejegyzés »

A határban

A két mélybarna szempár a bárányfelhőket kémlelte a krumpliföld széléről egy napsütötte augusztusi délutánon, miközben olykor-olykor a távoli jövőbe tekintgettek. Két fiatalember, külsőre hasonlóak, unokafivérek,

Teljes bejegyzés »

Esti randevú

Edit Szabó : Esti randevú “Csókot kaptam nem is régen,” itt vártalak én a réten, csókod annyira szeretem, tudom, te is csak engemet. . –

Teljes bejegyzés »

KISLÁNYOM

Mint a legtöbb írásom ez is egy pályázatnak köszönheti létrejöttét. A pályázatot az Otthonápolás világnapjára írta ki a Lépjünk, hogy léphessenek nevű egyesület. Helyezést, díjat nem nyertem, de művem bekerült a pályázatra beküldött valamennyi írást egybegyűjtő, a témához méltó, gyönyörű kiadványba. Büszke vagyok a megtisztelő megjelenési lehetőségre, s egyben köszönöm is azt.

Teljes bejegyzés »