Hideg, fagyos téli estén
szél zörgette a fákat.
Kislány járta magányosan
a zord, sötét utcákat.
Ahogy hazulról elindult,
volt még papucs a lábán
most pedig mezítláb lépdelt
összefagyva és kábán.
Lábbelire sehol nem lelt,
nem volt mit választani,
megboldogult édesanyja
papucsát kell hordani
A papucsok nagyok voltak,
a lábain lötyögtek,
az utca sarkára, hogy ért,
gyors lovas kocsik jöttek.
Kocsik elől félreugrott
hirtelen ijedtében,
a papucsok elrepültek,
s eltűntek a sötétben.
Mezítláb elindult tovább,
papucsát nem találta,
majd’ lefagytak a lábai,
a testét hideg rázta.
Nagy halommal gyufát cipelt
rongyos kiskötényében,
egy skatulyát szorongatott
apró, dermedt kezében.
Egész álló nap hiába,
portékáját kínálta,
senki nem vásárolt tőle,
kárba veszett a napja.
De jó lenne hazamenni!
Otthon sem könnyű a tél.
Fenn a tető rései közt
mindig besűvít a szél.
Behúzódott egy kis zugba,
de még jobban didergett,
mivel semmit sem keresett,
haza menni még nem mert.
Előfordult máskor is, hogy
apja haraggal várt rá,
nem hiányzik most sem az, hogy
pofonokkal fogadná.
Érezte, hogy gémberednek
hidegtől az ujjai,
de jó lenne egy szál gyufát
most mindjárt meggyújtani!
Elszánta hirtelen magát,
meggyújtott egy szál gyufát.
Vidáman sercent a gyufa,
jó volt nézni a lángját
Úgy érezte magát, mintha
meleg kályhánál ülne
és a hálószobájában
lefekvéshez készülne.
Kinyújtotta lábait is,
hogy átjárja a meleg.
Kilobbant a gyufa lángja,
visszatért a nagy hideg.
Újabb gyufa áttetszővé
varázsolta a falat,
benn, egy asztalon ott hevert
mindenféle jó falat.
Csillogtak a fények a sok
frissen kisült kalácson.
Hirtelen eszébe jutott,
holnap lesz már Karácsony!
Karácsonykor ajándékkal
megtelik a sok üzlet.
Ő már nem kap soha semmit,
amióta árva lett.
Újabb gyufa fényét látva
egy karácsonyfa várta,
varázslatos ragyogásban
elhunyt nagyanyját látta.
Meggyújtott most minden gyufát,
majd nagyanyját megkérte,
vigye őt is majd magával,
de hisz ezért jött érte.
Felemelkedtek magasba,
hol hideg sincs, sem éhség,
csak az örök világosság,
öröklét és fényesség.
A kelőnap ott találta
megfagyva a gyermeket,
egy halom gyufásdoboz és
elégett gyufák mellett.
Szőke haján játszott a fény,
arca most is mosolygott,
úgy látszott, hogy az előző
éjszakáján boldog volt.
Senki nem tudta, milyen sok
gyönyörű dolgot látott,
mikor elhagyta örökre
ezt a sötét világot.
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...