Beforratlan sebek

Beforratlan sebek

 

Már nem tudott sírni. A könnyei már régen elapadtak, és hiábavaló is lett volna. Csak belülről feszítette az a tehetetlen düh, elkeseredettség, önutálat és harag egyvelege, ami minden alkalommal abroncsként szorította össze a gyomrát, valahányszor megtörtént.

– Erre nézel, és arra látsz?

– Kancsali majom! Szemedet a piacon vetted?  Rikoltozták nevetve az osztálytársai szinte minden nap boldogan kacarászva.

– Ez csak játék, Orsi, nem kell velük foglalkozni, előbb-utóbb megunják. Vigasztalta Anett, a legjobb barátnője. A lány halvány zöld, mosolygós szemei mindig melegséget sugároztak, ami meg tudta nyugtatni.

– Nem, ez már sok, nem bírom tovább, elmegyek ebből az iskolából, elegem van a retardált idiótákból, az agyalágyult tanárokból, utálom még a falakat is! Te nem lennél itt, már régen megléptem volna.

 

Megsárgult, vagy már barnára aszott száraz falevelek forogtak a szélben, felkavarva az utcákon felgyülemlett port, magukkal hozva az ősz hangulatát. Orsolya merengve nézett ki az ablakon, ölében a laptopjával, aznapra befejezve a home office-ban töltött, szinte végtelenbe nyúló órákat. Izgatottan, mégis szorongva várta az estét. Anettel, és néhány barátjával munka után lazítanak egy mostanában nyitott, és felkapott pubban, az Experience-ben. Ott lesz Tamás is, az IT-s srác, akinek mindig szemébe lógó sötét haja, és kisfiús mosolya már első alkalommal rabul ejtette, ő azonban nem szólította meg. A kishitűség, az önbizalomhiány mélyen a lelkébe égett, testet öltött a szívében, beférkőzte magát a legbelsőbb gondolataiba. Mint egy láthatatlan féreg, amit hiába próbál kirángatni a testéből, újra és újra a zsigereiben érzi a jelenlétét, ahogyan egyre csak növekszik, megállíthatatlanul, elpusztíthatatlanul.

Mintha Isten mindenkinek kimérte volna a boldogság édes nektárját, és neki már nem juttatott volna, csak olyannyira keveset, amit egy életre be kellett osztania.

Elpakolta a laptopot, mélyen beszívta a levegőt, próbált erőt gyűjteni a készülődéshez. A végeredménnyel többé-kevésbé elégedett volt. A             világos ceruzanadrág, merész tűzpiros felső, piros edzőcipő, szolid smink, kedvenc piros rúzsával kombinálva, ami kicsit elviszi a fókuszt a szemüvegéről, nem tűnt rossz választásnak.

Az Experienceben péntek este lévén teltház fogadta.

– Hahó csajszi, dögös vagy, dromedár látna, azonnal megkapnád a dupla bónuszt, amit hónapok óta ígérget! Integetett Anett az egyik távolabbi asztalnál.

 

-Dromedár tehet egy szívességet a bónuszával együtt. Mi lesz már, hol van a pezsgőm? Nevetett Orsi és leült a többiekhez. A régi barátok társaságában képes volt elengedni magát.

 

Reggel kissé másnaposan és fáradtan, de az este emlékétől mégis feldobódva ébredt.  Tamással sokáig beszélgettek, mindketten rajongtak az angol romantikáért, Austenért, Henry Jamesért.

Később megérkezett a taxi, Tamás szertartásosan, karonfogva kísérte az autóhoz. – A hintó előállt Hölgyem! Köszönöm, hogy a kísérője lehettem ma este.

Talán ezúttal maradt még néhány csepp abból a bizonyos nektárból, még számára is. Valaki újra szépnek, csodálatosnak találja őt, talán  meg simogatja a lelkét az érzés, amire olyan régóta vágyott. Nem akart messzire jutni az ábrándozásban, csupán jólesett kicsit játszani a gondolattal, kicsit elmélázni a jövőn, hátha tartogat valami szépet.

 

Orsi ismét home office-ban verte a billentyűzetet. Élvezte a nyári napfényt, aminek sugarai beáramlottak az ablakon, a lágy szellő simogatását a bőrén, az ablakból látszó fák élénkzöld leveleit, a madarak vidám csicsergését. A szemüveg már nem zavarta, az emlékeit viszont sosem tudta kitörölni. Néha még mindig álmodott az iskoláról, kísértette az az ismerős, szörnyű, nyomasztó érzés, ami miatt kerülte az osztálytalálkozókat, és Anetten kívül senkit sem keresett.

 

–Anyu nem szeretem a müzlit, pizzát kérek reggelire! Ha apu van itthon, mindig pizzát eszünk. Kiabált Tamáska, a kisfia, fekete szemébe lógó hajjal, és huncut mosollyal.

 

 

.

 

 

Balogh Gábor
Author: Balogh Gábor

1969. november 29-én születtem, Budapesten. Közel 30 éve a közszférában dolgozom, Szabadidőmben szívesen sportolok, emellett természetesen nagy szerelem az irodalom is. Nagy hatással voltak rám többek között az amerikai "zsidó szentháromság": Bernard Malamoud, Saul Bellow, Philip Roth regényei. De említhetném Robert Merle, Garcia Marquez, Moravia, Passuth László, Szabó Magda nevét is. Az írás számomra a hétköznapok ellenpólusa a képzelet világában. Néhány írásom meg is jelent az Irodalmi Rádió antológiájában: Legutóbb az Árész utazása első és második része a Modern Mítoszok c. antológia, de a Nem most egy májusi anyák napi antológia keretében , a Liliána Vetkőznek már csalfa fák c. antológiában, a Harwey Wallbanger pedig a Versek és novellákban.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kedves,

Nézz a szemembe,Kedves, Látod fent a tűnő fellegeket? Mint megannyi elrepült évet, Melyet veled együtt élhettem meg? Fogd meg a kezem,Kedves. Érzed, ahogyan remeg ?

Teljes bejegyzés »

Csak a remény

Nem az a baj, hogy kinevetsz, Hanem hogy mást vártam tőled. Nem az a baj, hogy hitegetsz, Hanem hogy megint bedőltem. Melléfogtam újból, szépen bakot

Teljes bejegyzés »

Soha többé

Ne bántsatok soha többé,  Itt hagyom már, maga mögé,  Temetem a fájdalmat.    Kimegyek a temetőbe,  Leülök egy hüs sírkőre,  Elsirom ott bánatomat.    A

Teljes bejegyzés »

Mit jelent valakit szeretni?

Author: Tornyai Noémi Kisiskolás koromtól kezdve írok verseket és meséket, amiket mindig nagy örömmel olvastam fel a testvéreimnek. A gimnáziumi és egyetemi évek alatt inkább

Teljes bejegyzés »

ELCSENDESÜLT… Elcsendesült szívem,vihara elmúlt, a fájdalom,mint a jeges ár levonult. Fagyott kihült hordalékát partra tette, a féktelen indulatot’bánatot eltemette. Értetlenül gondolok érzelmeim áradására, míly hévvel

Teljes bejegyzés »