Valami megfoghatatlan dolog az idő.
Nem kímél meg senkit, aki élő.
Kullogunk utána. Ő mehet csak elől.
Követjük. Nem bírjuk megfogni őt.
Ránk nyomja percenként bélyegét:
Őszülő haj, ráncok törnek elő…
Valljuk a fiatalság erejét-
Míg utunk már csupán az őszbe tör.
Legnagyobb ellenségünk az idő.
Utánunk hűtlen nyomokat töröl.
Hirtelen, a semmiből tör elő.
Mégis egészen a sírig gyötör.
S bár akad benne sok jó pillanat,
A képek dominósora kidől.
S mikor a filmünknek végeszakad,
Újrakezdnénk megint előlről.
Időnk sok, de nem elég pillanat.
Hiszen egyszer majd mind elköszönünk.
“S mi marad belőlünk a világban?”
Az csak magától az embertől függ.
Author: Szilágyi Tünde
Szabóné-Szilagyi Tünde vagyok. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtem. Gyermekkoromban családommal többször költöztünk. Tinédzser korom óta írok. Eleinte lelki késztetés, egyfajta kényszer vezérelt a versek irányába, majd időközebn mindinkább önkifejező-és örömforrássá váltak számomra. Örömmel tölt el, hogy megoszthatom érzéseimet és gondolataimat más emberekkel. Könnyen tudok azonosulni mások érzelmeivel, például fájdalmával. Amikor leírom ezekeket, "kiírom magamból" letisztul az "érzelmi vihar" a lelkemben,. Fontos számomra, hogy verseim egyszerűek legyenek, mindenki számára érthetők, és hogy írásaimmal képes legyek megérinteni az egyszerű embereket is. Hiszem, hogy bár mindannyian egyediek, és különlegesek vagyunk, az érzelmek, melyekkel nap, mint nap szembesülünk, nagyon is hasonlóak. Egy megfelelő vers segítségével az az ember is képes lehet "kiönteni" a lelkét és elmondani az érzelmeit, akinek nehezebb a saját gondolatait versbe szedve önmagát kifejeznie. Remélem, hogy segíthetek neki ebben a megtisztelő feladatban.