Valami megfoghatatlan dolog az idő.
Nem kímél meg senkit, aki élő.
Kullogunk utána. Ő mehet csak elől.
Követjük. Nem bírjuk megfogni őt.
Ránk nyomja percenként bélyegét:
Őszülő haj, ráncok törnek elő…
Valljuk a fiatalság erejét-
Míg utunk már csupán az őszbe tör.
Legnagyobb ellenségünk az idő.
Utánunk hűtlen nyomokat töröl.
Hirtelen, a semmiből tör elő.
Mégis egészen a sírig gyötör.
S bár akad benne sok jó pillanat,
A képek dominósora kidől.
S mikor a filmünknek végeszakad,
Újrakezdnénk megint előlről.
Időnk sok, de nem elég pillanat.
Hiszen egyszer majd mind elköszönünk.
“S mi marad belőlünk a világban?”
Az csak magától az embertől függ.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...