Csak neked írtam mindent

Csoda szólamokat, szívverésből ihletett látomások sorát
Hogy szépen hangzik minden: szó, hang, meg a csend is veled
 
De nem volt elég a hited...
 
Ott állok még mindig,
Mint kivert kutya egy sírhanton,
ki siratja elveszett gazdáját, nyűszít belőlem a felismerés:
Mind csalfa, ki nem kap eleget a mától! 
 
Hontalan siratom emlékedet....
Rég volt múzsáim sorába állva csak kérdezd, mit tehetnék még?
 
Te is elvesztettél, oh de milyen régen már!
 
Múzsa, a régmúlt csókja már oly halovány 
 
Add teremtő erőd hát másnak,
Mutasd csak meg embernek, világnak
Mily csodája vagy a lenyugvó napnak,
Égbolt, felhők most is kacagnak,
Mert nem látod már rég fától az erdőt,
Keresed, kutatod a múltban a tekergőt,
Ki megmutat mindent:
Hont, házat, s benne lelkeket,
Holt Múzsa, hol volt, hol nem, szeretet?
 
Futkos egy kis érzés még benned a parton,
hol sivár már minden, nincs létezésedben pardon, 
Óvd csak, mit lehet,
Édes drága kikelet
 
Édes, drága Múzsa, 
Intsen búcsút remegő kezed!
Szatmári Andrea
Author: Szatmári Andrea

Szatmári Andrea vagyok. Miskolcon születtem, iskoláimat is itt végeztem. Egyetemi éveim alatt kerültem igazán közel az íráshoz, melynek szeretete azóta is bennem él. Három antológiában jelenhettek meg verseim, amik örök emléket jelentenek. Úgy hiszem, egy közösség tagjának lenni mindig óriási feladat. Valahol talán mindig bennünk van az a bizonyos megfelelési kényszer. Az a lenni valaki kérdése, hogy nem csak egy porszem vagy a milliárdnyi homokszem között, hanem lényegesen előbbre való. Hogy itt lehetek, számomra ez nem jelent versenyt, de óriási megtiszteltetést mindenekelőtt. Mert soha nem lehettem egy olyan csoport, bár inkább lelkes közösség része, ahol mindenkinek ugyanaz fontos: igazából önmaga lenni, igazából azt mutatni, ami önmaga lehet, ami számára a legfontosabb. Számomra az írás egyszersmind önmegvalósítás, az Én felismerése, valamint óriási gyógyulási folyamathoz járul hozzá, mind a magam, mind a családom női tagjainak részéről. Nagy feladat ez, azt kell mondanom. Mindemellett óriási büszkeség, mert rengeteg pozitív visszajelzést kapok, és talán most, hosszú idő elteltével érezhetem, hogy az irány jó. Köszönöm az Irodalmi Rádió közösségének, hogy befogadott, hogy méltónak talált arra, hogy ennek a közösségnek a részese lehessek. Nagy becsben tartom ezt a lehetőséget, és egy kezdetnek is, mely hatalmas fordulópont az életemben. Remélem hogy sok feledhetetlen pillanat vár ránk!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »