Bódhi*

A legkisebb bódhi az álmok világában élt.

Valós világ volt ez, nem valami káprázat.

 

Oly csodálattal nézte, ahogy alkotására tekinthet a teremtő elme. Nem elfogódva, mégis mély tisztelettel.

Ezerszer is látta, ahogy a pillangó szárnyát kitárva repül egyik virágról a másikra.

Ilyenkor kibontotta ujjait, ahogy a lótusz szirmait pattintja ki és türelmesen várta, hogy a pillangó rászálljon. Aztán nem moccant többé.

Ilyenkor érezte a tavasz illatát, pedig az álmok világában nincsenek illatok.

Hallotta a szellő suhogását, pedig az álmok világában nincsenek hangok.

Érezte a napfény perzselését, pedig az álmok világában nincs valódi fény.

 

Egy napon a legkisebb bódhi a valóságban ébredt.

Ahol érezte a tavasz illatát.

Ahol hallotta a szellő suhogását.

Ahol érezte a napfény perzselését.

Ahol volt valódi fény, de nem volt világosság.

 

A legkisebb bódhi ember volt ebben a valóságban. Az ember is egy csoda ebben a valóságban.

Egy olyan csoda, ami hajlamos pöffeteggé válni: egymás fölé tornyosulni és taposni a Mindent.

 

A legkisebb bódhi a valóságban:

Látta, ahogy elapadnak a folyók, pedig el kellene érniük az Óceánt.

Látta, ahogy elfogynak az erdők, pedig általuk lélegezhet a Föld.

Látta, ahogy felperzsel mindent a Nap, pedig általa élhet a Minden.

 

A legkisebb bódhi a rétre ment megnyugodni.

Keresett egy helyet, ami hasonlít az álmok világához.

Kibontotta ujjait, ahogy a lótusz szirmait pattintja ki és türelmesen várta a pillangót.

Aztán látta, ahogy a pillangó szárnyait kitárva repül egyik virágról a másikra.

Aztán pedig a tenyerére szállt. A legkisebb bódhi nem moccant többé.

Érezte a tavasz illatát.

Hallotta a szellő suhogását.

Érezte a napfény perzselését.

A szívében világosság volt.

E pillanatban az álmok világa és a valóság ugyanaz volt.

 

A legkisebb bódhi egyszerre volt a pillangó,

a suhogó szellő és a tavasz illata,

pedig valójában semmi sem volt.

És a Nap, ezt csodálattal nézte.

 

 

* bódhi = tanítvány

Tarrósi Éva
Author: Tarrósi Éva

Irodalomimádó vagyok. Gyerekkoromtól a könyvek világában élek. Mostanra tartozékom lett az alkotás: felold, feloldoz, felszabadít és magával ránt, árnyalatoktól függetlenül. Szeretem az egyszerű jelentéstartalmakat, kevesebb színnel, több dinamikával. Írásaim spontán ötletekből születnek, megélt érzelmek mintázatából gyúrok verseket és történeteket, hogy örökkévalóvá lehessen egy-egy pillanat. Különös érzés, ha a szövegek közben átitatódnak valahogy az ideák világának tintapárnáján valami jól ismert, megnyugtató szellemiségben.

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Hozzászólás a(z) Tóth Lászlóné Rita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Foncsor és hamu

Ott áll… a tükör előtt. A foncsor repedt, a tükör torz, arcát széttörve látja, szeme idegenné fakult, homlokán hideg árnyék gázol át… keresztül-kasul. Éjjel, az

Teljes bejegyzés »

Dermedéspont

Csend lett nevetésed, emléked halk szonár, üres napok telnek, szobám néma, kopár. Régi, tiszta érzés helyén szél sírdogál, nem maradt ott semmi, csak egy rideg

Teljes bejegyzés »
Versek
Sütő Ágnes

A föld hívó szava

Fáj a város harca, sok lüktető fénye, Bár lennék csak porszem, ágyam földnek kérge. Élnék kies tájban, mint egy kék vadvirág, Mely csillagtető alatt iszik

Teljes bejegyzés »

Egy szikra

Egy szikra Vigyázzon azzal a lánggal. Nem is sejti, hogy ebben a szobában minden… én magam is… puszta száraz papírból vagyunk. Egyetlen érintése elég, hogy

Teljes bejegyzés »

Lelked, ha fázik

Edit Szabó : Lelked, ha fázik Lelked, ha fázik, a szíved is fáj, nem látszik arcodon, bent muzsikál, fájdalom érzése mélységekben, nem jut előre a

Teljes bejegyzés »

Mámor-paralízis

Mámor-paralízis   Valóságom helyén van egy gödör, Bennragadtam mély álomba ringva. Szeretetet kívánkozó gyönyör… Semmit sem ér dombokon a dudva. Mossa arcom éj-tavaszi zápor, Beengedtem

Teljes bejegyzés »