Tudatlan akarok lenni,
Mint ma született kisbaba
Akinek elég, hogy kap enni,
Akinek elég, hogy anyja van.
Nem akarok tudni, csak hinni.
Hinni benne, még miénk a ma.
De fel kellett ocsúdnom, s megtudni
A megalázó rút titkokat.
Nem vagyunk… csupán csak gyom,
Egy mesterséges búra alatt,
Ha sokat tudsz, van Reset gomb
S nem marad új a napod alatt.
Patkányok vagyunk.Kísérleti.
Míg húzzák-vonják a falakat.
Ami tetszik nekik, azt teszik.
Elfoglalták otthonunkat.
Ármánykodásuk szeretik.
Hogy megvezetnek sokakat.
Hiszen természetükben rejlik:
Leigázzanak másokat.
Nem engednek “felemelkedni”.
Élvezik, hogy “barbárabb” vagy.
Intellektusuk “isteni”
Míg te – “csak” ember vagy.
Nem lehet előlük elbújni.
Csak befogni a pofánkat.
Nem kellen újat húzni
Hüllőarcú barbárokkal.
A jövőnk mit fog hozni?
Az igazság aláásva.
Mit engednek, annyit tudni.
S beépültek közénk mára.
A lényüket nem is látni.
Amíg uralják agyadat,
Ellenség vagy barát? Ki
Mondaná meg, álarc alatt?
Segítséget kellene hívni,
De a fajtánk – árván maradt.
Magunkra vagyunk utalva.
S ellenségünk láthatatlan.
Ha mégis “hallaná” valaki:
Ne hagyjatok pusztulásra !
Elménket szabadítsátok ki !
Verjétek le rabláncunkat!
Olyan jó lenne hinni,
Valahol még…barátunk van-
S nem fogjuk úgy bevégezni,
Mint előttünk már olyan sokan.
Míg félünk, s nem hiszünk egymásnak
Nincs esélyünk szabadulni.
Bárcsak versem mindenkit felrázna,
S nem hagyná fejetek a földbe dugni !
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...