Fények, illatok, programok kavarogtak a főtéren, amikor a nő sietve átvágott az emberek között.Szinte menekült.
A bámészkodók ráérősen nézelődtek az adventi vásárban, meg-megálltak, fűszeres bort kortyolgattak,átadták magukat a közelgő ünnep hangulatának.Vártak valamit kimondatlanul,a fények csillogásában reméltek megtalálni egy szikrát a gyermekkorból, a múltból. Ismerősök üdvözölték egymást a tömegben,néhány szóra megálltak, majd továbbsétáltak. Meghittnek tűnő hangulat hullámzott az árusok házikói között…
A nő nem nézett semerre, csak ment. Fülében felerősödött a korcsolyák karcoló zaja, ahogy a jégpályát rajzoló lábak vezették őket. A gyerekek kacaja vagy követelőzése az áhított játék, kürtöskalács láttán. Kerülte őket. Főleg a párokat, akik kézen fogva mentek. Leginkább azoktól szorult össze a torka, akiknek észrevette, hogy a férfi jobb kezén vezeti a párját. Ők is mindig így mentek…
Persze, ehhez kellett néhány másodperc, amit aztán egy zavart félrenézés követett.
Furcsán sajogni kezdett a bal keze, mintha hiányozna onnan valaki…Gyorsan megragadta a másik kezével és úgy haladt tovább, mint aki nagyon fázik, teste előtt összekulcsolt kezekkel vagy mint néma szerzetes a kerengőben.
Így igyekezett mielőbb kikerülni az önfeledést kereső emberhalmazból.
Aztán lelassultak léptei. Egy fűrész hangja nyomta el a hangszórókból áradó, ünnepváró dallamokat. A délután attrakciója, a jégszobor készítés vette kezdetét.
A nő érezte, bénultság veszi át uralmát lábai felett. Nem akart odamenni. Furcsa időutazás körforgása kezdte szédíteni. A múlt előlépett a homályból és képei tisztábban tündököltek, mint a földi valóság.
Férje állt mellette, fogta a kezét, szemében az ünnep igazi fényei szikráztak. Nézték a szobrászt,amint kivételes tehetsége nyomán a jégtömbből lassan előtűnt a forma, az alak, az angyal…
A látomás eltűnt.Újra egyedül volt az idegenek tömegében. Mélyet lélegzett és elindult hazafelé. A zene követte, a szél utánaküldte a fahéj, a szegfűszeg illatát , s ő menekült. Csak pár sarok, és már zárta is magára az ajtót…
Végre itthon. Kettejük közös, boldog kuckójában.
A kínzó hiányt minden lélegzetvétel újra és újra felidézte. Azt, aki elment. Aki nélkül meg kell küzdenie az első karácsonnyal.
Körülnézett a néma, sötét szobában. A fotelen az Ő takarója, a levegőben hangja emléke..
Lassan leemelte a polcról férje parfümjét, de amikor az illat tudatosult benne, térdre esett a fájdalomtól. Azelőtt sosem sírt. Mára megtanulta, hogyan kell.
Beburkolózott egy takaróba,hallgatta csendet, a térről odaszűrődő harangjátékot.
.A telefonja hirtelen kivilágosodott: „Nézz meg egy emléket!” Tudta, mit fog látni, nem először kerültek elő régi, elfeledett fotók a telefon memóriájából.
De most nem hitt a szemének. Egy éve, ugyanazon a téren, ugyanaz a művész faragott egy jégszobrot. Akkor készült a kép.
A jégangyal előtt egy férfi állt . Magas, sugárzó tekintetű, ” Mikulás-apó”mosolyú. Az egyetlen. Mögötte a jégangyal szárnyain átcsillantak a fények, komoly arccal nézett a távolba. A nő szeme megrebbent. Pillantása az angyal kezeire tévedt. Éppen úgy kulcsolta őket össze, mint ő, amikor futott a térről.
Eleredtek a könnyei. Az üzenet megérkezett. Szenteste volt.
Author: Törteli Tücsök
Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...