Lassan megyek, még egyáltalán nincs hideg,
az eső pedig ködszerűen csepereg.
Sokan nem szeretik tudom,
ilyenkor elgondolkodom.
Talpam alatt csúsznak a vizes levelek,
amelyeket bokrok, fák eleresztettek.
Valamikor szépek voltak,
azok a napok elmúltak.
Nincs már tolongás, megszűnt a hangoskodás,
olyan nyugodt és csendes ez a haldoklás,
mely új életnek ad helyet,
a természet pihen egyet.
Tán kell e különös hangulatú magány,
hiszen értem, hogy az én létem is parány,
és nem tűzhet folyvást a nap,
csendes eső nyugalmat ad.
Lassan kortyolgatja az elázott talaj,
tudom, hogy ez így jó, nincs ezzel semmi baj.
Új tavasz jön, kell az erő,
ezért hull e csendes eső.
A puha földben álmodik még az élet,
és tavasszal nyújt majd ismét csoda szépet.
Előre örülök neki,
ezt senki el nem veheti.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
