Éji árnyak karja átölel,
Hívásomra csak a szél felel.
Hegyeken repkedő félelem
Lök szakadékba reményeket.
Testem-lelkem meleg szóra vágy,
Körbevon kenyérillatú láng,
Lobog, áttáncol az éjszakán,
Míg eljön a hajnalhasadás.
Máglyára dobtam könnyet, sóhajt,
Égjen az éjbe illanó dal,
Lebegjen felém mennyei hang,
Szívembe vesse el a tavaszt!
Sápadt nap első sugara kél,
Kart karba ölt most árnyék és fény.
Céljuk a közös, új létezés,
Világosságba gyúl a sötét.
Author: Bora Ildikó
Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Eddigi életpályám során jó néhány foglalkozást űztem, voltam tanár, ügyintéző, ifjúkoromban operaénekesnek készültem, de az írásban találtam meg igazán önmagam. Minden egyes fázisát élvezem, az alapötlet megszületésétől kezdve a kézirat nyomdakészre formálásáig. Szeretek csukott szemmel révedezni, sosem látott világokban jönni-menni. A történeteimben az lehetek, aki nem vagyok, és a történeteim által lehetek az, aki valóban vagyok. Gyermekkoromtól kezdve gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később felfedeztem, hogy a prózában is otthon érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, és máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője. 2021 őszén csatlakoztam az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez, ez év novemberében jelent meg egy novellám (Lelki szemetes) az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. kötetében. Ettől kezdve az Irodalmi Rádió szinte valamennyi antológiájában olvashatók...
Egy válasz
„Sápadt nap első sugara kél,
Kart karba ölt most árnyék és fény.
Céljuk a közös, új létezés,
Világosságba gyúl a sötét.”
Hangulatos, szép verssoraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita