Adorján L. Zoé & Ivántsy Gábor: derítőből merítő…

Ezek az írásaink egymás verseinek inspirációjaként születtek. Úgy gondoltuk, bemutatjuk őket így, egymás társaságában is. Kíváncsian várjuk véleményeteket!

(az oszlopok elején az eredeti versek bloghivatkozásai is szerepelnek, hogy olvashatóak legyenek eredetiben is…)

Zoé & Gábor

illusztráció: Portfolio de Armagan | Freepik

további írásaink: 

Adorján L. Zoé: Irodalmi Rádió | adorjanlzoe

Ivántsy Gábor: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress

recenzió – fülszöveg (by Ali): mosoly a sorok mögött és között – Zoé tiszta gondolatai és Gábor pajkos feleselése

Zoé verse emelkedett, tiszta fényben úszik. Szavai a harmónia nyelvén szólnak: a lét és a természet eggyé olvad, a mozdulatból sarjad a fény, az összetartozásból születik a világ.

Ebbe a fényárba lép be Gábor — nem ellenfényként, hanem csillogó szemmel. Az ő „feleselése” nem vitázik, hanem huncutul biccent: „értem, amit mondasz, és hadd játsszak vele egy kicsit.” A humor itt nem nevetésre késztet, hanem mosolyra. Nem a másik komolyságát kérdőjelezi meg, hanem a közös rezgés játékos oldalát mutatja meg.

Gábor versében minden szép és magasztos kép mögött ott bujkál egy kis nyelvi csavar: „gondolatból szó sarjad” – igen, de már nem a fű, hanem maga a vers nő ki. „szavaimból tó fakad” – a lírai én nem csupán teremt, hanem el is merül abban, amit létrehoz. A „fa, virág, vágy-világ” alliteráló láncolata szinte fütyörészve lépdel a Zoé-féle emelkedettség mellé, mintha azt mondaná: „igen, így is lehet szépet mondani, így, csak lazábban, csipetnyi játékossággal.”

A „feleselés” itt tehát nem ellentmondás, hanem a tréfálkozás gesztusa. Az a pillanat, amikor két „lírai én” nemcsak egymás szavait érti, hanem a mögöttük lévő mosolyt is. Amikor a komolyság és a derű kéz a kézben jár, s a líra nemcsak emel, hanem kacsint is egyet felénk.

Így lesz Gábor válasza nemcsak vers, hanem közös évődés a nyelvben és a nyelvvel, a „körém, köréd, körénk” nemcsak az egymás írásaira hangolódást, hanem egy amolyan versbeszélgetést is jelent.

Jó és élvezetes érzés ezt a derűs párbeszédet együtt, egyben is látni, olvasni.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...