Ó, hát mégis megtörtént.
Odalett.
Vége.
Nincs tovább.
Elment némán.
Elhagyott hűtlenül,
az idei nyár, az a csalfa.
Hiába volt a sok kérés, könyörgés.
marasztalás.
És hiába ígérte, a nyár is,
hogy marad, mégis odébb állt,
elment, távoli melegebb tájra,
mint a fecske meg a gólya,
és nem maradt utána más,
mint hűlt nyoma, az út porában.
De azóta már az is elveszett, eltűnt,
a szél befújta, felkapta,
Szétfújta, a szélrózsa minden irányába.
A nyár helyébe jött az ősz,
és minden megváltozott.
Minden olyan más lett.
A szép idő is már a múlté.
A nap többet bújik a felhők mögé,
mint jönne elő, s sütne.
Az utcák többnyire kihaltak,
bennük már a szél sem jár,
s ha olykor ritkán megesik, hogy mégis,
akkor is nem úgy, mint nyáron,
vidáman, dalolva,
csupán szótlanul, csendben.
Én meg egyedül, itt ülök a szobámban,
a melegben, a tűz ég, lángol,
de csak a kályhában,
bensőmben hideg van, fázom.
Ha az ablakon kinézek ott is hideg van,
kint minden szürke, didereg s vacog,
s a reménytelenség bánatos szele lengi be
a tájat, ameddig csak a szem ellát.
Kéne már egy kis változás, vidámság.
Forró napsütés, és nyári vakító kék ég,
Vajon ti merre jártok? Hangom halljátok?
Vissza jöttök-e még, majd egy szép napon,
vagy végleg maradtok ama másik oldalon,
tőlünk távol?
Kérdem magamban, a választ nem tudom,
s hogy a reményt ne vesszem el végleg,
szükségem van egy kis apró segítségre,
némi jóféle italra, például
erős, narancshéj alapú finom Cointreau-ra.
Fogom a poharam, s töltök egy jó adagnyit.
Emelem és iszom az egészségére,
a remélhetőleg hamarosan eljövő,
hangulatjavító,
szép, napos, meleget ismét meghozó,
szívet melengető, dobogtató
gyönyörűséges szép tavaszra.
Salute, egészségedre!
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
3 Responses
Kedves Tonió!
Látod ilyen az élet, én már alig vártam, hogy véget érjen a nyár és nem győzök örülni ennek a csodaszép ősznek, hol a nap már nem élet, csak simogat, a táj csodás, betelni se lehet vele és ilyenkor esik jól a séta, majd ha jön a korai sötétedés, akkor a kályha melege is örömmel tölti el a szívem. Egy pohárkával én is megkostolnék, mert még nem ittam az említett nedűből soha. Egyébként inni is jobb társaságban, vagy legalább kettesben, mint egyedül. Nekem most kijutott bőven az ünneplésből, jókedvből, melyet igyekszem átmenteni a hűvösebb, szomorkásabb, borongósabb időkre is.
Szeretettel: Rita
„hol a nap már nem élet” helyett az szerettem volna írni, hogy hol a nap már nem éget. Sajnos nem tudom, hogy a már elküldött hozzászólást hogyan lehet javítani.
Kedves Rita !
Manapság a nyár egyre forróbb és egyre szeszélyesebb, sokan ár inább az őszt várjék, mint a nyarat.
Szeretettel
Tonió