Csoda-szemmel (A dongó)

 

ha nem félsz, nem félek...








A DONGÓ


Vizes fűben eső után,
lábamon csöpp gumicsizma.
Fölszaladtam kert végébe,
nyolcévesen.

  Királydongó épp arra szállt,
csizmaszárba belekószált.
Ijedtében mart a lábba,
szúrt is, mart is szegény pára.

Visítottam, mint a nyúl,
mint akinek már alkonyul.
Lélekszakadva hegynek fel,
apám futott, segítsen.

Megnyugtatott: ez csak dongó,
bántani nem akart a golyhó,
csak megrémült szegény pára,
amint beszorult a csizmaszárba.

Megígértem, hogy nem félek,
a dongó kedves, puha lélek.
Pár nap eltelt, s eltökéltem:
megsimogatom a méhet.

Leültem a virágágyba,
vártam dongó szálljon rája.
Sürgött, járta a szirmokat,
kezem lassan összecsuktam.

Két tenyerem kagylót formált,
a dongó benne föl-alá járt,
tudtam, hogy ha nem félek:
szeretetem feléled.

A csiklandozás alábbhagyott.
A dongó édeset álmodott...
Szívem eltelt melegséggel,
s ő tovább aludt tenyeremben.



-----o-----



A történet vége: miután megpihent tenyeremben, kis idő múlva kinyitottam kezem s elrepült. 🙂
Gyerekként a legnagyobb termetű poszméhet neveztem el királydongónak. 



-----o-----

kép forrása: Pixabay







Adorján L. Zoé
Author: Adorján L. Zoé

Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…

1
Megosztás
Megosztás

4 Responses

  1. Tüneményes soraid érdeklődéssel olvastam. Azért a rovarcsípések nem mindig olyan ártalmatlanok, bár a darázs többször is tud szúrni, a nélkül, hogy elpusztulna, a méh csípésre is vannak allergiás emberek, meg hát azért valljuk be, hogy az a csípés se kellemes.

    A vers ettől függetlenül, vagy ezzel együtt bájos volt.

    Szeretettel: Rita

    1. Kedves Rita! Köszönöm szépen, hogy elolvastad ezt a kis gyerekkori történetet. Igen, senkit sem szeretnék arra bátorítani, hogy dongót fogjon a kezébe. Akkoriban én így győztem le a félelmemet. (Az volt az első és mindmáig utolsó dongócsípésem.) Szeretem őket, kedves lények. Ez a korábbi versem is róluk szól: https://irodalmiradio.hu/2024/09/23/mit-sem-erek/ 🙂
      Szeretettel, Zoé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Rózsa Iván: Azt szeretném

Rózsa Iván: Azt szeretném Azt szeretném, hogy palesztin és zsidó egymással összebéküljön! Egykori ellenség egy asztalhoz üljön! Síita és szunnita ne utálja egymást! Pakisztáni és

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Cabo verde

Rózsa Iván: Cabo verde A zöld-fokiak fokozták a szintet; Nekik egyáltalán nem volt mindegy; Hispán sztárok elképzelés nélkül rúgták a bőrt: És egy legenda megint

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Üdvözülés

Rózsa Iván: Üdvözülés Mindenki saját magáért felelős. Tetteiért, cselekedeteiért. Isten semmiért sem felelős. De az egyetlen, univerzális, omnipotens Isten által Te is üdvözülhetsz! Ha van

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Történelem-hamisítás

Rózsa Iván: Történelem-hamisítás A történelemkönyveket írják és olvassák… A folyamatokat újraértelmezik, kiforgatják… Hány ezer éve csikorog már ezen kerék?! Mikor mondja az emberiség: na, most

Teljes bejegyzés »

A csodás zöld kalamáris

A csodás zöld kalamáris   A szép múltunk festett százezer ecsettel ezer pompás világot. Mi együtt alkotunk, s egy szívként rajzolunk milliónyi virágot. A csodás

Teljes bejegyzés »